fbpx Szakszervezeti beutaló | CIVILHETES

h i r d e t é s

Szakszervezeti beutaló

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Szakszervezeti beutaló

2020. augusztus 24. - 16:18

 

A létező szocializmus világában a közvélemény úgy tartotta, hogy a szakszervezet a három legfeleslegesebb dolog egyike e világon. Azt azonban még a szakszervezetek legelszántabb ellenfelei is elismerték, hogy üdülőikben sokszázezer egyszerű ember tölthetett el nyaranta két hetet a Balatonnál. S mind ehhez még csak tanácsköztársaság sem kellett.

Forrás: Átlátszó

Jó egy évtizede azonban ezen a fronton is forradalmi változások következtek be. Itt van példának okáért az az alig négytucat dolgozó által alapított egylet, melyet genezisére való tekintettel leginkább Közbeszerzési Szakszervezetnek nevezhetnénk. Minden bizonnyal a megváltozott tagdíjfizetési morál az oka, hogy ugrásszerűen nő a szakszervezet vagyona, amely ma már százmilliárdokban mérhető. Ma egy kastély, holnap egy repülőgépgyár, az ember csak győzze kapkodni a fejét. 

Valljuk be, a valamikori szakszervezeti üdülőket a maguk menüválasztásos ebédjükkel belengte valamifajta hamisítatlan „endékás” utánérzés, melynek mára szerencsére nyoma sincs. A mai egylettagok és meghívott vendégeik minden kényelemmel, műholdas telefonnal és a legmodernebb informatikával felszerelt, adriai kikötőkben horgonyzó jachtokon pihenhetik ki az egész évi munka fáradalmait, ahogy azt külügyminiszterünk is tette pár hete. Kétségtelen, ma még nem adatik meg ez a lehetőség minden magyar családnak, de hát régen sem járt évente szakszervezeti beutaló.

Alig titkolt büszkeséggel mondhatjuk el, hogy a Közbeszerzési Szakszervezet éves költségvetése ma már jócskán meghaladja a magyar fővárosét, magánrepülőgépei még a nyár közepén is, amikor mindenki szabadságon van, fel-feltűnnek Tenerifén, Mallorcán, és általában mindenhol, ahol a munkaalapú társadalom előőrsei megküzdenek a háttérhatalom oligarcháival. Talán nem esünk túlzásokba, ha kijelentjük: végérvényesen elmúltak azok az idők, amikor a kommunisták szétlophatták a szakszervezetek vagyonát. Ma, amerre nézünk, luxusszállodák és nyaralócsodák emelkednek ki a földből a Balatonon, mintegy varázsütésre. A nemzet, ha egy irányba tart, a szó szoros értelmében hegyeket tud megmozdítani. Tihany lakói a tanúk rá.

S hogy mi a titka e szédületes felívelésnek? A munka, a munka, és még egyszer a munka, ahogy azt a szakszervezet egyik prominense a közelmúltban kifejtette a nemzeti hírügynökségnek. Igen, valamint a lemondás – tesszük hozzá most már mi, csendben. Mert ha a nemzet érdeke megkívánja, a szakszervezet kész megválni akár a legértékesebb, legféltettebb vagyontárgyáról is, mint tette ezt legutóbb a Mátrai Erőmű esetében.

Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy amikor Nyugat-Európa országaiban sztrájk sztrájkot követ, hangos és gyakran erőszakba torkolló tüntetések kísérik az állam és a szakszervezetek konfliktusait, nálunk a nemzeti állam és a dolgozói érdekképviselet egy közös ügy érdekében, teljes egyetértésben egyezett meg az erőmű tizennyolc milliárdos vételárában. Azon még nemzeti vagyon felett oroszlánként őrködő volt LMP-elnök sem találhatott kifogásolni valót. S bár a háttérszámításokra még kell várnunk huszonkilenc évet, kétség sem férhet az ügylet kölcsönösen előnyös voltához.

A tendencia félreismerhetetlen: az államilag irányított, korrupt szakszervezeteket egyelőre bár kislétszámú, de aktív, dinamizmustól duzzadó érdekképviseletek váltják fel.  A valamikori tagok fejében mára talán csak egyetlen kérdés maradt: mi történjék a maradék négymillióval?                              


 

Kommentek

h i r d e t é s