h i r d e t é s

„Számít-e, hogy minek tartom magam, ha mások cigánynak tartanak?”

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

„Számít-e, hogy minek tartom magam, ha mások cigánynak tartanak?”

2020. február 14. - 07:47

 

David Foster Wallace egy interjúban azt mondta, hogy vannak olyan dolgok, amikről nem igazán lehet közvetlenül beszélni, ezért történeteket találunk ki, amelyekkel mégis szólhatunk róluk. - írja a transindex.ro.

Forrás: hirmondo.ro

Olyan kényes és kényelmetlen témák ezek, amelyek kegyetlen közvetlenséggel jelennek meg a mindennapjainkban – noha nem mindig vesszük észre őket. A történetmesélés közvetettsége és a cigányellenesség e kegyetlen közvetlensége közötti feszültség jellemezte Fekete Lovas Zsolt Perkucigo előadását, amelyet a rendező-előadó érzékenységgel és humorral oldott. Az előadás szövegét a színész személyes tapasztalatai alapján Székely Csaba írta.

Az említett feszültség tartalmát ezeknek a személyes tapasztalatoknak és a tágabb, társadalmi-kulturális problémáknak ijesztően intim összefonódása adta. Az egyik kisebb történet arról szólt, hogy az előadót gyerekkorában kiutasították társai a focipályáról.

Nem jöhetsz, mert te cigány vagy!

A történetmesélést dobok ideges és egyre erősödő lüktetése szakította meg – a szabályos ritmus mintegy lekövette azt, hogyan menekül a gyermek. De hová menekülne a saját bőrszíne elől? Otthon édesanyja megnyugtatja:

A cigányok büdösek és lopnak. Te nem vagy cigány.

Az identitáskeresést visszafogott humorral játszotta el az előadó. A cigánytól menekülve magyarnak, székelynek mondta magát, de a hiábavaló próbálkozás után feltette a kérdést: „Számít-e, hogy minek tartom magam, ha mások cigánynak tartanak?” A barna bőr az ember helyett beszél – legalábbis hamarabb meghallják. A barna bőr olyan stigma, ami nem gyógyul be soha, egy jel, ami a társadalmunk utalásrendszerében a megbízhatatlansággal, a semmirekellőséggel függ össze. „A cigányok büdösek és lopnak.” Az identitást általában úgy tekintjük, mint ami büszkeség forrása lehet. A magyarok büszkék lehetnek arra, hangzik el az előadásban, hogy a piros-fehér-zöld a legszebb zászló. A székelyt büszkeséggel tölti el a csillag és a hold látványa. De a cigány nem büszke:

amit érzek, az a szégyen.

A cigányellenesség egy egész etnikai csoportot folyamatosan arra tanít, hogy szégyelljék magukat – a megvetett viselkedéseket és tulajdonságokat szorosan összekötjük a bőrszínnel, utána pedig ujjal mutatunk rá: itt a bizonyíték! Az anya szavai: „A cigányok büdösek és lopnak. Te nem vagy cigány.” Ezt a kettősséget jeleníti meg. A cigány jelentése a társadalomban: büdös, lopós. A megrémült gyermek tehát nem cigány. De ellentmondásba ütközik: a cigány szó a bőrszínt és a bűz, a lopás, csalás, hazudozás közti megfelelést, egyenértékűséget jelenti.

Gyakran találkozni azzal a gondolattal, hogy „romát” mondani „cigány” helyett őszintétlen. Semmi kivetnivaló nincs abban, hogy valaki „cigány”, hát miért ne mondjam. Egyszerű píszí baromság ez az egész „roma” dolog, „cigánynak” hívják őket, ők is így hívják magukat – úgyhogy ne okoskodjon senki, hogy roma így, roma úgy. Fekete Lovas Zsolt előadásának egyik vitathatatlan érdeme, hogy tapintatosan, de mismásolás nélkül felhívja a figyelmet pontosan arra, mennyire fontos az: hogyan beszélünk. A hangszín finom változásai a cigányellenes „cigány”, a szégyellt „cigány” és a „roma anyukák” között önmagukban kikezdték ezt az elterjedt álbölcsességet, mert érezhető volt a hozzájuk tapadt stigma, vagy épp annak hiánya.
A hangszín és a beszéd elváltozásának legerősebb példája a bolti eladó eljátszása, aki Pista-bácsival kedvesen, tisztelettudóan beszél, de amikor cigányok lépnek be: szimatolás után a tipikus, egyre erősödő „hé, hé, hé, hé!”. „Ha nem vesztek semmit, takarodjatok, vagy hívom a rendőrséget!” Az előadó felhívja a figyelmet a tegezésre. Tegezni a gyerekeket szoktuk, akiket nevelni kell. A neveletlen gyermek sorsa a folyamatos zaklatás: Hogy beszélsz? Ülj egyenesen! Nem lesz belőled soha semmi! Ha egy gyermeket egyszer rosszként elkönyveltek, osztályrésze a megszégyenítés, a pikkelés lesz, akkor is, ha nem rosszabb társainál – ezt a történetet mindenki ismeri az iskolából. Csakhogy mint láttuk, a „cigány” már eleve „elkanászosodást” jelöl. A helyzet reménytelen ellentmondásosságát fájdalmas világossággal ragadja meg Jónás Tamás roma származású költőnek az előadáson elszavalt Hagyomány című verse: Húros ütőhangszer vagyok. / Én vagyok a zongora. / Ütik-verik, mégis muszáj / szépen megszólalnia. (részlet)

A beszédben nem csak az a fontos, hogy mit mondunk, hanem az is, hogy mit hallgatunk el. A zárójel hangsúlyosabb, mint a szöveg, mert egy elválasztást jelöl. Az előadás egy cigányellenes/rasszista zárójel kiolvasásával kezdődött: mindenkinek hajlamosak vagyunk elhinni, amit magáról mond (ha a bőre fehér). Illusztráció gyanánt két történettel szolgált az előadó: az egyik az olasz parkolóőr története, aki plasztikai sebésznek adta ki magát – és senki nem gyanakodott az ármányra; a másik a kéregetőé, aki pénzt kér kenyérre és aki a „Hazudsz!” váddal találja szemben magát. A mindenkinek megelőlegezett bizalom alól kivételt képeznek azok, akikre a társadalom ráégette a megbízhatatlanság jelét – pedig nem tehet róla senki, hogy milyen a bőrszíne. De mivel ezt a kizárást a zárójel elfedi, a kirekesztő megnyilvánulás automatizmussá válik.

Később arról mesélt a színész, hogy felesége a roma anyukák mellett maradt a szülészeten, akiket külön kórterembe helyeztek – az egészségügyi rendszer mindenkivel egyenlő módon bánik (ha a bőre fehér). Jacques Rancière francia filozófus szerint a politika és az esztétika szoros kapcsolatban áll egymással. A politika azt jelenti: kijelölni azt, ami látható, érzékelhető. A zárójel kimondása érzékelhetővé teszi azt, ami a politikán kívül volt, ami úgy volt része a világunknak, hogy nem is tudtunk róla. A mindenki … (ha a bőre fehér) típusú mondatokban az elhallgatott zárójel egy elhallgatott kirekesztés, amit első sorban magunktól hallgatunk el. Tudjuk, hogy mindenkivel illemtudóan és figyelmesen kell bánni (ha a bőre fehér). Egy ilyen morális törvénybe csak az elhallgatott zárójel révén kerülhet be az az elválasztás, amely a valóságban megjelenik – mert az erkölcs egyetemes. Ha nem egyetemes: nem erkölcs. A cigányellenes zárójel hallgatása annak elhallgatása, hogy társadalmi valóságunkban az erkölcs nem érvényesül – vagyis az erkölcstelenség érvényesül.

Egy ilyen zárójel okozott nemrég erkölcsi botrányt épp Marosvásárhelyen, a február 12-i előadás helyszínén. Dorin Florea javaslata nem tartalmazta a roma vagy cigány szót. A szó zárójelben volt, de ezúttal az elhallgatás cinkos némaságban bízott. Miután a zárójelet a sajtó kimondta és szembesítette vele a polgármestert, ő egyre meredekebb állításokat fogalmazott meg:

A cigányok óriási problémát jelentenek Romániában, és mi úgy teszünk, mintha nem látnánk?!

 Pedig nem „a cigányok” jelentenek problémát. A szegénységgel, a kirekesztettséggel, az esélyek megtagadásával és a szemek behunyásával valóban rengeteg probléma jár, de nem „a cigányokkal”. Egyvalamiben igaza volt Floreanak, noha nem úgy, ahogy azt ő gondolná: ezekről a dolgokról beszélni kellene. A süketséget okozó zárójeleket meg kell nyitni, majd óvatosan és emberségünket szem előtt tartva meg kell küzdeni tartalmaikkal. A Perkucigo projekt eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a romák, az egészségügyben dolgozók és a helyi lakók közötti párbeszédet. Az előadás utáni beszélgetésből kiderült az, hogy a megkeresett kórházak sajnos elzárkóztak a kezdeményezéstől.

Fekete Lovas Zsolt előadása azonban az értelmes párbeszéd irányba tett fontos lépés, de ahhoz, hogy ténylegesen elinduljon a cigányellenességből kivezető úton a romániai társadalom, ahhoz mindenkinek részt kell vennie ebben a beszélgetésben (az is, akinek a bőre nem fehér).

transindex.ro


 

h i r d e t é s