A MTA Politikatudományi Intézete a közelmúltban megjelentetett egy tanulmánykötetet arról, hogyan viselkednek egyes politikai vezetők  válsághelyzetekben. Például: Angela Merkel hogyan kezelte a pénzügyi válságot vagy George W. Bush a szeptemberi 11-ei terrortámadást. - írja a 444

Metz Rudolf vezetéskutató, az MTA Politikatudományi Intézetének munkatársa pedig azt mutatja be egy fejezetben, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hogyan kezelte a 2015-ös migrációs válságot. A tanulmány legfontosabb állításait ismertetjük ebben a cikkben.

De egyáltalán mit lehet egy vezető válságkezelésén vizsgálni?

Nagyon is sokat, van olyan vezető, aki a valóságot magyarázza a követőinek, más inkább a saját vízióját próbálja nyomni, összességében azonban minden vezető mond valamit a világban felmerülő problémákra, és valamilyen hatást akar kifejteni az emberekre.

A tanulmány szerint olyan ez, mint egy történet, aminek a vezető egyszerre a mesélője és a főhőse, a retorikájával és a cselekvésével egyszerre alakítja azt. Az állampolgárok pedig eldöntik, melyik vezető története esik inkább egybe azzal a képpel, amelyet saját maguk látnak a világból, és azt fogják támogatni. A vicc az egészben az, hogy a „tények” és az „igazság” ennek a politikai valóságnak a kialakításában valójában nem fontosak. A tanulmány szerint a második öbölháború igazolása szempontjából is tökmindegy volt, hogy Iraknak vannak vagy nincsenek tömegpusztító fegyverei. A lényeg az volt, hogy a vezető a tömegpusztító fegyverekre való hivatkozással képes-e meggyőzni a lakosságot arról, hogy háborút kell indítani.

Orbán Viktor az elmúlt években vezetőként a migrációs válságot foglalta történetbe.

A 2015-ben és 2016-ban Európát elérő menekülthullám jelentős esemény volt: közel kétmillió ember érkezett a kontinensre, ebből Magyarországra közel félmillióan jöttek illegálisan, amely tízszerese a 2014-es és húszszorosa a 2013-as adatoknak. Majdnem mindannyian tovább is mentek egy gazdagabb uniós országba, az ittlétük azonban így is látványos volt, legyen szó akár a déli határról, vagy a Keleti pályaudvaron összegyűlő tömegekről.

Európát amúgy is teljesen felkészületlenül érte a válság. Az egyes országok menekültvédelmi rendszerei között óriási eltérések voltak, Görögország képtelen volt kezelni a területére érkező tömegeket (ezért inkább továbbengedte őket), az uniós menekültügy alapját jelentő dublini rendszer pedig összeomlott. Ezek a problémák kiélezték a tagállamok közötti nézeteltéréseket, a migrácóellenes hangulat erősödése pedig az EU alapértékeit is kikezdte (például az emberi jogokat érintően).

Jellemző, hogy ma már az sem mindegy, hogy valaki a migráns vagy a menekült kifejezést használja az érkezőkre. A német sajtó például egy erre vonatkozó felmérés szerint 91 százalékban a menekült szót használja, míg a brit sajtó 54 százalékban a migránst.

Ebben a pánikban a színrelépő európai vezetők a tanulmány szerint az európai értékek megőrzésének és a szolidaritásnak a fontosságát hangsúlyozták. Jean-Claude Juncker bizottsági elnök azt mondta, a kialakult válságban még több Európai Unióra van szükség, azaz még több integrációra, Angel Merkel német kancellár pedig egyfajta morális vezetőként fellépve meghirdette a Wilkommenskulturt, azt sugallva, hogy a németek és úgy általában az európaiak együtt képesek úrrá lenni a válságon.

Aztán jött Orbán Viktor

A magyar miniszterelnöknek a válság egyedülálló lehetőséget adott arra, hogy elkezdje mesélni a saját történetét. Magyarország tranzitország (azaz kevesebb tapasztalata volt menedékkérőkkel, mint más európai országoknak), a tanulmány szerint ezért „a migráció problémája értelmezési vákuumba csöppent”, ez pedig lehetőséget adott Orbánnak, hogy szabadon magyarázhassa az eseményeket.

A miniszterelnök már az elnevezéssel elkezdte meghatározni a magyarok válságról kialakítandó képét. „Már ott kezdődik, hogy milyen nevet adunk a jelenségnek. A németek menekültválságnak nevezik, mi migrációs válságnak” – mondta egy svájci újságnak.

Orbán amúgy is nagyon tudatosan használja a szavakat a beszédeiben, a „mi” névmást például az elmúlt két évből származó 103 nyilatkozatában 932-szer mondta, ezzel erősítve a közösséghez tartozást (például „mi, magyarok”).

Emellett viszont ködösít is. Elvileg élesen elválasztja a megélhetési bevándorlókat a valódi menekültektől, mégis negatív színben tünteti fel az összes illegális határátlépőt: a migránsok növekvő számát például egybemossa a terrorveszély növekedésével. Fontosnak mondja az iszlám civilizáció megbecsülését, mégis veszélyesnek tartaná, ha hirtelen megugrana a számuk Európában.

A kialakult helyzetért egy fura koalíciót hibáztat: bűnbakként jelennek meg az embercsempészek, a Soros György által finanszírozott és irányított emberi jogi aktivisták és a baloldali, liberális, európai politikai elit. Az orbáni történetben a tömeges bevándorlás veszélyezteti az európai életformát, a multikulturalizmus és a politikai korrektség pedig gátat szab annak, hogy erről beszélni lehessen. Ez identitásválságot eredményez, Európát pedig megbénítja.

Ezzel szemben Orbán olyan értékeket hangsúlyoz, mint a kereszténység, a nemzet, a szuverenitás, a demokrácia. „A történetében ő testesíti és védi meg a valódi Európát” – fogalmaz a tanulmány.

Ráengedték az országra az állami úthengert

Ezek voltak a szavak, a történetet ugyanakkor nem csak mesélni kell, hanem úgy is kell cselekedni. Az orbáni taktika pedig a tanulmány szerint az, hogy egyszerre legyen kemény és szigorú a bevándorlással szemben, és közben akadályozza az európai menekültpolitika megvalósítását.

Kemény és szigorú:

• Még az erről szóló nemzeti konzultáció befejezése előtt elrendelik a kerítés felállítását a magyar-szerb határon.
• Az országgyűlés szigorítja a migrációval kapcsolatos menedékjogi szabályozást és a büntető törvénykönyvet.
• A kormánypártok a Jobbik támogatásával alaptörvényt módosítanak, csak hogy bevezethessék a terrorveszélyhelyzet fogalmát, ami lényegében egy rendkívüli állapot.

A tanulmány szerint azonban mindezt árnyalja a kormány tudatos nem cselekvése: hiába voltak a hatóságok tudatában a közelgő menekülthullámnak, mégsem tettek a megfékezésére semmit. Ez azonban szintén az orbáni történet malmára hajtja a vizet, hiszen alátmásztja a miniszterelnök politikáját és növeli a bizonytalanságot.

„Ennek eredményeképp kezelhetetlen helyzet alakult ki a tranzitzónákban és a migránsok menekülttáborba való utaztatása kapcsán, amely komoly munícióként erősítette az orbáni narratíva migránsokról alkotott képét” – áll a tanulmányban.

Az európai menekültpolitika akadályozása:

• Orbán teljes mértékben elutasította a betelepítéséi kvótát és az EU-Törökország megállapodást is kritizálta.
• 2015-ben plakátkampánnyal megtámogatott nemzeti konzultációt indítottak, amelyben többször hangsúlyozták a brüsszeli politika eredménytelenségét és negatív következményeit.
• 2016. október 2-án a kormány népszavazást rendezett az uniós kötelező kvótáról.

Eközben Orbán Viktor maga is elképesztő energiákat fektetett abba, hogy a saját története eljusson a választókhoz. 2015 januárja és 2016 októbere között a nyilatkozatainak 49 százalékában szóba hozta a migráció kérdését.

Mindezt úgy, hogy az érintett határszakasz lezárása után csökkent az illegális határátlépők száma. Orbán azonban csak ekkor kezdte igazán nyomatni a témát.

Erről a szerző egy grafikont is készített:

Forrás: MTA TK PTI - Viharban kormányozni c. kötet

A déli határt 2015 szeptemberében zárták le, októberben pedig a kerítést kiterjesztették a horvát határszakaszra is, azóta a töredékre esett az illegális határátlépők száma, Orbán azonban így is rengeteget beszél róluk. A 2015-2016-ban elmondott beszédeinek a 40 százaléka kapcsolódott a migrációs válsághoz, az általa adott interjúk esetében pedig ez az arány 62 százalék. „Az interjúk, amelyeket túlnyomó többségében a kormányközeli médiumok adtak közre, lehetőséget biztosítottak Orbán Viktor számára, hogy kifejtse részletesen álláspontját” – írja Metz  tanulmányában.

Ezt a történetet mesélte a 2015-ös nemzeti konzultáció és a 2016-os népszavazás mellett hat egymást követő médiakampány is.

A kormány 2014 óta rengeteget költött kommunikációra, a HírTv összesítése szerint 2014 óta összesen 50 milliárd forint ment el propagandakampányokra, az Index pedig tavaly összeszámolta, hogy ebből mennyit költöttek migrációellenes kommunikációra: 2015 májusától a népszavazásig közel 14 milliárd forintot (ez pedig azóta csak nőtt). Eközben a migránstémát folyamatosan napirenden tartó közmédia tavaly 87 milliárd forintot nyelt be.

Oké, de mit ért el mindezzel Orbán?

Az elmúlt két és fél évben lényegében a csapból is az folyt, amit a kormány a migránsokról és a rossz EU-s menekültpolitikáról mondott. 2014 óta ugrásszerűen megnőtt a kérdés fontosságának megítélése a lakosság körében, a déli határ lezárását a közvélemény-kutatók mérései szerint a lakosság döntő többsége támogatta (pártpreferenciától függetlenül), az EU megítélése pedig jelentősen romlott, a 2015 tavaszi 56 százalékos értékről egy év leforgása alatt 41 százalékra zuhant.

Ennél jóval szomorúbb, hogy a kormány által sulykolt üzenetek elérték azt, hogy 24 éves rekordra ugorjon Magyarországon az idegenellenesség.

Ennek ellenére az orbáni történet a migrációról csak részben érte el a célját. Magyarország még mindig csak tranzitország, emiatt pedig ha a bevándorlás mérséklődik (márpedig mérséklődik), akkor a lakosok bevándorlókkal kapcsolatos tapasztalatai is időszakossá válnak, így pedig mérséklődhet az idegenellenesség. Ez tapasztalható az EU megítélésénél is, hiába csökkent az uniós intézményrendszerbe vetett bizalom 2016 elejére, az év végére újra elkezdett nőni. A parlamentbe és a kormányba vetett bizalom pedig mindvégig stagnált.

Fontosabb ugyanakkor, hogy a kormánypárt nem tudta annyival növelni a támogatottságát ebben az időben, mint amekkora a migránspolitika társadalmi elfogadottsága volt. A Fidesz támogatottsága 2015 januárja és 2016 októbere között csak 7 százalék körüli értékkel növekedett, és még az előző választások előtti támogatottságot sem érte el. A népszavazáson pedig hiába kerültek döntő többségbe a kormány álláspontját támogató nemek, ezzel csak 76 ezer szavazót nyertek 2014-hez képest, a népszavazás pedig végsősoron érvénytelen lett, azaz nem tudtak elég szavazót megmozgatni.

„Vannak olyan vezetők, mint Orbán Viktor, akik vezetési stílusukkal, történetükkel különösen megosztják a közvéleményt. Amíg egyesek tisztelik, addig mások kárhoztatják. Amíg egyesek vakon hisznek a vezető történetében, addig mások elutasítják és démonizálják azt” – áll a tanulmányban. Orbán a szerző szerint tisztán látja a kínálkozó lehetőségeket, és ki is használja őket. „A politika a lehetőségek művészete, azokat számba kell venni kellő időben” – mondta a miniszterelnök tavaly a Kossuth Rádióban.

A menekültválság kínálta lehetőséget is megragadta, de csak részben tudott élni vele: saját táborát egyben tartotta és erősítette, jelentős számú új követőt azonban nem tudott szerezni, és nem sikerült teljes mértékben meggyőznie a magyarokat a történetéről.

A cikket az MTA TK Politikatudományi Intézete által kiadott Viharban kormányozni – Politikai vezetők válsághelyzetben című kötet Határok nélkül? Orbán Viktor és a migrációs válság című fejezete alapján írta a 444.hu.