Százmilliárdos mutyiért adták ki a gyilkost?
A világsajtó egyöntetűen úgy látja, hogy Magyarország hiába hivatkozik a jóhiszeműségére, ezer jelből tudhatta, hogy a baltás gyilkos nemzeti hős lesz Azerbajdzsánban.
Magyar államkötvények vásárlásának gyanúját fogalmazták meg sokan, lapértesülések szerint 2-3 milliárd dolláros azeri befektetésről lenne szó. Más vélekedések azonban egy ennél is nagyobb üzletet sejtetnek a háttérben. Orbánék százmillió dolláros mutyijára gyanakodnak, amelyben egy jelentős árrést érvényesítene a Közgép, amely szokás szerint az Orbán maffia zsebébe vándorolna. A feltételezett ügyletet összefüggésbe hozzák az azeri olajjal és gázzal, valamint az E-ON megvásárlásának tervével.
Az azeri baltás gyilkos álmában lemészárolta a katonatársát egy baltával, mert az örmény volt. Magyarországon ezért életfogytiglani szabadságvesztést kapott, mert nincs halálbüntetés. Hazájában viszont hősként ünnepelték és a családját vallásos tisztelet övezte a gyilkosságért. Már az is joggal merül fel, hogy egy demokratikus ország miniszterelnöke hogyan állhat szóba egy ilyen ország vezetőjével, és miképpen tárgyalhat a baltás gyilkos kiadatásáról, amely nyilvánvalóan a szabadon engedését jelenti. Annak tudatában, hogy ez milyen érzékenyen érinti majd Örményországot, mivel tudható volt, hogy a várható elnöki kegyelem propagandacélokat szolgál az azeri-örmény konfliktusban.
A sajtóban eddig egy 2-3 milliárdos magyar államkötvényvásárlás forgatókönyve jelent meg, mint a gyilkos szabadon engedésének ellentételezése. Már ebben a verzióban is úgy jelenik meg Magyarország miniszterelnöke, mint egy éjszakai életben működő maffiózó, aki pénzt zsarol ki egy brutális gyilkos szabadon engedése fejében. Ennél azonban egy nagyobb üzlet lehetőségének gyanúja is megfogalmazódik információink szerint. Ennek lényege az, hogy a Simicska-Orbán klán az azerieknek fontos “nemzeti hős” elengedése fejében nyomott áron jutna hozzá gázhoz és/vagy olajhoz többszáz millió dolláros értékben. A tranzakciót a Közgép Rt. bonyolítaná. Orbán az E-ON-t azért akarná állami tulajdonba venni, hogy a Közgép-től piaci vagy tetszőleges áron megvásárolja az azeri energiahordozókat, amelyeket az azeriektől a piaci ár alatt szereznek be. Az itt keletkező árrés lenne a Simicska-Orbán maffia magánzsebekbe vándorló haszna. Ez az üzlet már sokkal érthetőbbé teszi, hogy miért vállalta Orbán az örményekkel való konfliktust, Magyarország lejáratását, és egy brutális gyilkos szabadon bocsátását, annak ellenére, hogy egy jogerős ítélet életfogytiglani börtönre ítélte.
Ha ez a gyanú beigazolódik, akkor Magyarország miniszterelnöki székében egy közönséges maffiózó ül, aki ugyanolyan bűnöző, mint azok, akik egy baltás gyilkost szabadon engednek és hősként ünnepelnek. A legdurvább anyagi haszonszerzés érdekében Magyarország jó hírét és becsületét adja el, és kiteszi a magyar polgárokat esetleges örmény terrorista akcióknak. Ha az E-On állami kézbe kerül, és a Közgéptől kezd azeri olajat vásárolni, akkor Orbán Viktort bűntársaival együtt azonnal vád alá kell helyezni és bíróság elé kell állítani.
2 komment