h i r d e t é s

Szentség, ami helyett más van

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Szentség, ami helyett más van

2020. augusztus 11. - 19:28

 

Az Iszlámban rossz szó a szentség, de abban a kultúrkörben, amiben felnőttünk, ez a szó fejezi ki azt, amit mondani szeretnék. Ugyanis sokszor hiszünk valaminek a szentségében, megkérdőjelezhetetlen jó mivoltában. Van, hogy helyesen tesszük, de van, hogy tévedünk.

Maliban történt, Bamakóban, a fővárosban. Egy árvaház gondnoka voltam. Tele voltam megtisztulási szándékkal, hittel. Azaz hittem az intézet és az árvák gondviselésének szentségében. Mivel a hívő vak, de legalábbis szelektíven lát, így vakon vetettem bele magamat a munkába. Nem volt előttem semmi más, mint a szegény, árva gyermekek sorsa, akik semmiről nem tehetnek, mégis itt kezdik életüket, család, anyai simogatás, szeretet nélkül. Tekintsük ezt munkám első fázisának, azaz az árvaház szentségébe vetett mérhetetlen alázat és odaadás szakaszának. A második fázis, amikor a szentség alábbhagy, a munka napi megszokottságban folytatódik, de a meggyőződés tovább él az emberben, hogy jót tesz. Közben látom, hogy az árvaház vezetői vendégeket hívnak, akiknek bemutatják az árvák mindennapjait és a küzdelmet, amit értük teszünk. A harmadik fázis a ráébredés arra, hogy az árvák csupán eszköz pár ember pénzszerzéséhez. Utasítást kaptam, hogy ne adjam be a maláriával fertőzött gyerekeknek a gyógyszert és a Streptococcus fertőzöttek gennyes sebeit se kezeljem, hadd maradjanak úgy, lázasan, elesetten, mert jön Oumou Sangaré, a gazdag énekesnő, vagy egy követség emberei. Hadd lássák így az árvákat, így megindítóbbak és jobb lesz az adakozási kedv. Majd azzal is szembesültem, hogy bizonyos időszakonként furcsa olasz és francia pasik jöttek, akik gyakorlatilag licitáltak a gyerekekre. Az egyik alkalommal rányitottam az ajtót egy franciára, aki éppen az egyik gyerek fütyijével játszott. Rájöttem, miért kellett ezeknek a beteg figuráknak egészem nyugat Afrikáig jönni azért, hogy örökbe fogadjanak egy gyereket. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy az intézet szentsége ekkorra szertefoszlott. Sőt, küzdöttem az intézet ellen, cikkeztem, írtam róluk. De volt rosszabb intézet is. Ők indiai szervkereskedőknek adták el a gyerekeket.
Ez csupán egy kiragadott példa volt a sok szentség megszentségtelenítése közül. Gondolom a katolikus egyház is szenved a sok Lucifer atya tetteitől, akik gyerekeket rontanak meg. És hiába válik fokozatosan nyilvánvalóvá tettük, az egyházba vetett vak hit és a szentség, fékezi a felismerést, Ó, dehogy! A Lucifer atya? Lehetetlen! Mire ténnyé válik Lucifer atya tette, addig ki tudja hány gyerek életét tette tönkre.
Egy szentség felépítése hosszú idő. Van, hogy évezredek. Ezért az emberek hajlamosak nem megkérdőjelezni a szentséget szolgálók tetteit. Még akkor sem, amikor a tettek nyilvánvalóvá válnak. Működik egy tehetetlenségi időszak, amíg a hit vakító ereje tompán tartja a látást.

Miért mondom el mindezt? Azért, mert az Iszlámban is van hasonló jelenség. Amikor egy élet tapasztalatával a hátam mögött lerántom a fátylat és kíméletlen szavakkal írok, akkor nem szándékom a jóhiszemű emberek sértegetése. Sőt, ennek ellenkezője áll a háttérben: az ő védelmük a vak hittől. Tisztelettel adózom milliónyi hittársam odaadásáért és a „szentségbe” vetett hitükért. De rossz szemmel nézem, ha ezt az odaadást manipulálják és további hályogot tesznek a szemekre. Az árvaházi történet arról győzött meg, hogy nem a vakságot kell növelni az emberekben, hanem a felismerést.
Az Iszlám „szentségében” továbbra is hiszek. Ha nem hinnék, nem szolgálnám. De azt a véleményt el szeretném oszlatni, hogy jól mennek a dolgok. Azt is, hogy jók vagyunk. Mert szar alakok vannak köztünk, akik azokból is rosszakat csinálnak, akik jók, csak vakon hisznek.
Majd akkor változtatok véleményemen, ha az Iszlám nevében nem irtjuk sem egymást, sem kívülállókat, ha nem lesz a világon több szegény, éhező, ha másfél milliárd ember képes lesz kamat és adósságcsapdák felszámolására és saját gyengeségünket nem külső okokra vezetjük vissza. Nem a Sátán a hibás! Ő jól dolgozik és teszi a dolgát. Mi vagyunk a gyengék. Nincs érdekérvényesítő képességünk és mire lenne, addig fokozatosan a Sátán oldalára állunk.

Legtöbbször konvertek, revertek kritizálnak. Pedig sokszor értetek teszem. Látom, hogy az első fázisban vagytok, ahol a hit vaksága szolgál egy szentséget, ami nincs ott. Egy színészi teljesítmény áll a szentség helyén és ti, szerencsétlenek, csak évtizedek után jöttök rá erre.
Aki ebbe született bele, annak nem tragédia. Ámbár sokan menekültek el közülük hazájukból pont ilyen okból. De, aki bevette a cumit, annak fájdalmas a felismerés. Addig kiszolgáltok egy felhazudott előírástömeget, amit egy kis falu szűk családi közössége ír elő Iszlám címszó alatt, gyereket szültök, ezer szállal kötitek magatokat pitiáner, megmagyarázhatatlan tradíciókhoz és megőszült fejjel jöttök rá, hogy valami nincs rendjén.
A Próféta (béke reá) is rájött, hogy valami nincs rendjén. Pont azok a dolgok nincsenek rendjén, melyek most Iszlám címszó alatt visszasomfordálnak, melyeknek ő annak idején véget vetett.

Az Iszlám szentség helyett a méltóság كرامة szót használja. Nézzük, minek van méltósága? Emberi életnek, házasságnak, tulajdonjognak, szerződéseknek, fogadalmaknak stb. Ezen felül mindennek, amit Allah az ember rendelkezésébe adott. Akkor rendben mennek a dolgok?

Megbecsültük Ádám gyermekeit, hordoztuk őket szárazföldön, tengeren, gondoskodással láttuk el őket az üdvösökből és sokak fölé helyeztük őket kiváltságban azok közül, miket teremtettünk. (Korán 17:70)

Allah megkülönböztetett becsben tartja az embert. A Tőle kapott kiváltságok arra köteleznek, hogy ne feledjük saját felelősségünket.

Címkék: 

 

h i r d e t é s