h i r d e t é s

Szerencsejáték: Rogán főtanácsadója kerülhet az új szuperfelügyelet élére

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Szerencsejáték: Rogán főtanácsadója kerülhet az új szuperfelügyelet élére

2017. július 06. - 20:06

Forrás: mno.hu

Lapunk információi szerint Koszorús László, a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda korábbi főtanácsadója kerülhet a hivatalosan mától létező Szerencsejáték Felügyelet élére.

Az új elnök a Fidelitasból indult, volt az ifjúsági szervezet alelnöke, egy időben Orbán Viktor pártelnök kabinetvezető-helyetteseként is tevékenykedett, majd nyolc évig parlamenti képviselőként dolgozott. 2014 után nem került be a Tisztelt Házba, de a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban kapott egy fogyasztóvédelmi helyettes államtitkári posztot.

2015-ben ráadásul egy igazgatósági tagságot is elnyert az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt.-ben. A Fidelitas.hu 2016-os cikke pedig már a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda főtanácsadójaként említi. A LinkedIn profilja szerint jelenleg is betölti ezt a pozíciót.

Az egész arról szól, hogy miután a kormány bekebelezte a szerencsejáték-piacot, most odaadta egy olyan ember kezébe, akinek közeli ismerőse kaszinót üzemeltet

– mondta lapunknak a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke azzal kapcsolatban, hogy az ágazat felügyelete a nemzetgazdasági tárcától a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, Seszták Miklós tárcavezető keze alá került.

Lapunk piaci hírek alapján korábban már beszámolt a változásról, a Magyar Közlönyben tegnap jelent meg az erről szóló kormányhatározat. Schreiber István szerint ez azért kritikán aluli döntés, mert a miniszter kapcsolati hálójában szerepel olyan személy, akinek komoly érdekeltsége van a magyar kaszinóüzletben.

A győri és a pécsi kaszinók koncessziós jogával rendelkező Treff-Klub Kft. egyik tisztségviselője Seszták közeli ismerőse, az ügyvezető Kruppa Zsolt András és a tárcavezető feleségének korábban közös vállalkozása volt.

Schreiber István szerint évek óta zajlik a piac bekebelezése, az első lépése ennek a 2012-es lépés, amikor betiltották a játéktermeket és bennük a nyerőgépeket. Az Európai Unió Bírósága szerint jogszerűtlen lépés volt, kártérítésre kötelezte a magyar államot, de eddig egy fillért sem kaptak a gépek tulajdonosai.

Nemrég számoltunk be arról is, hogy az online szerencsejáték hazai szabályozása az Európai Unió Bírósága szerint jogellenes, mert kizárja a piacról a külföldi szereplőket.

A bíróság még 2014-ben állapította meg, hogy a máltai bejegyzésű, többek között távszerencsejáték-szervezéssel is foglalkozó Unibet International nevű társaság magyar nyelvű internetes oldalakon szerencsejáték-szolgáltatásokat nyújt, noha nem rendelkezik a tevékenység gyakorlásához szükséges magyarországi engedéllyel.

A kormány kitiltotta a céget, vele együtt az összes külföldi szerencsejáték-, póker- és sportfogadási oldalt.

Ehhez jön még hozzá, hogy csak az szervezhet Magyarországon szerencsejátékot, akinek van saját kaszinója. Magyarországon eddig egyetlen vállalkozás, Andy Vajna online kaszinója kapott engedélyt a működésre, de több kaszinó is kaphatna, ha akarna. Például a Szima Gábor érdekeltségébe tartozó kaszinó is.

Sportfogadás szervezésére pedig csak az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt.-nek van engedélye.

Úgy tudjuk, a nemzetgazdasági tárcánál és az adóhatóságnál nem élik meg rossz hírként az átrendezést, mert soha sem érezték magukénak a feladatot. Összecseng a döntés azzal a korábbi hírrel, hogy egyre inkább leépítik az adóhatóság létszámát.

Információnk szerint a szerencsejáték-felügyelet főosztályának vezetője egy éve otthagyta a hatóságot, így valódi gazdája nem is volt a területnek. Egy éve még közel kétszázan dolgoztak az osztályon, a folyamatos leépítések után ők most minden valószínűség szerint együtt kerülnek át a fejlesztési tárcához.

A kormány minden lépésén látszik, hogy a politikai hatalmukat gazdaságivá mentik át, mindenkinek megvan a maga strómanja, akit pozícióhoz juttat.

Ez is bizonyítja a kormány maffiaszerű működését, a szerencsejáték ugyanis az a terület, amit általában a bűnözők is kisajátítanak maguknak – mondta lapunknak Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője, aki ezekre az összefüggésekre korábban parlamenti beszédeiben többször is felhívta a figyelmet.

Kiemelte ugyanakkor azt is, örülnek annak, hogy önállóságot nyert a felügyelet, de kíváncsiak, miként látják majd el a feladatot. Ennek nem sok jelét tapasztalták. Mint mondta, a legtöbb európai országban a felügyelet a kaszinókban a helyszínen tartózkodik, de nálunk ez nem így van.

– A kamerák felvételeit Andy Vajna emberei kezelik.

Ez egy olyan országban, ahol a masszőröket és autószerelőket is bekötik az adóhatósághoz, egészen nevetséges.

A kaszinókat addig nem is szabadna kinyitni, amíg nincs becsatornázva a hatósághoz

– hangsúlyozta a politikus.