SZFE: Kizárták a diákokat az Ódry Színpadról, ahol fórumozni szoktak
Az internet sem jött vissza
Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem új kancellárja nemrég a Kossuth Rádiónak adott interjújában beszélt arról, hogy az egyetemen létrejött anarchikus helyzetet mindenképpen meg kell szüntetni. Később az RTL Híradónak elismerte, hogy ő kapcsoltatta ki az internetet kedden az egyetem épületeiben és a kollégiumban.
A 444 most arról írt, hogy a gondnokok elzárták a hallgatók elől a fórumok helyszínét, az Ódry Színpadot, a bent tárolt holmijaikat pedig kipakolták.
A lap úgy tudja, a kulcsok az üzemeltetéshez kerültek, de a biztonság kedvéért a zárakat is lecserélték. Eközben az internet sem jött vissza: a Vas utcai épületben leszerelték a portról a hálózati kábelt. A Szentkirályi utcában reggel 7-től este 6-ig működik a vezetékes internet, de estére kikapcsolják.
A hallgatók a 444-nek elmondták, hogy továbbra is kitartanak, és szereztek hősugárzókat arra az esetre, ha kikapcsolnánk az épületekben a fűtést is. (hvg.hu)