h i r d e t é s

Szigorúbban ellenőrzik a maszkviselést a piacon és a buszokon

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Szigorúbban ellenőrzik a maszkviselést a piacon és a buszokon

2020. szeptember 10. - 08:50

Legújabb, 2020. szeptember 9-iki Facebook-üzenetében új szabályokat jelentett be Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester a koronavírus-járvány második hulláma miatt.

  • Az összes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságra, valamint az összes intézményre vonatkozik az a szabály, hogy a dolgozóknak, az ügyfeleknek, a látogatóknak (beleértve például a kiállítótereket, könyvtárat is) kötelező a maszk viselése és érkezéskor a kézfertőtlenítés.
  • 2020. szeptember 11., péntektől a Budai utcai piaccsarnokban minden árusnak és a vásárlóknak egyaránt kötelező a maszk viselése. A szabály lehetőség szerinti betartatására felkérte az intézmény vezetését és a városrendészetet.
  • A Kecskeméti Közlekedési Központ vezetését arra kérte, hogy a lakosság még intenzívebb tájékoztatása mellett a gépkocsivezetők lehetőség szerint kizárólag a szabályszerűen maszkot viselő utasokat engedjék fel a helyi járatú buszokra, a maszk viselését pedig a városrendészek fokozottan ellenőrizzék.

Az óvodák, bölcsődék és az idősotthonok védelme érdekében korábban meghozott intézkedések a városvezető szerint jelenleg biztosítják a zavartalan működést, ezekben az intézményekben a levegő fertőtlenítését kell még fokozni.