h i r d e t é s

Szijjártó: az EU 28. tagja a képmutatás

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Szijjártó: az EU 28. tagja a képmutatás

2020. április 06. - 06:38

 

Hazugságokat, csúsztatásokat, álhíreket terjesztenek a magyar "koronavírus-törvényről" - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt írta: pénteken újra átbeszélték az EU-tagországok külügyminiszterei a koronavírus miatt kialakult helyzetet. Úgy fogalmazott:

most már csak 27-en vagyunk, de nyugodtan odatehettünk volna egy huszonnyolcadik széket is a virtuális asztal köré - a képmutatásnak.

 

Szijjártó Péter azt írta: mindezt természetesen pénteken a szemükre vetette. Megkérte őket arra, hogy először olvassanak, aztán beszéljenek. A miniszter szerint ugyanis nyilvánvaló, hogy egyikük sem olvasta el a törvényt, mielőtt nyilatkozott róla. Pedig - mint megjegyezte -, az nem hosszú: három oldal, és minden "aggodalmukra" ott van benne a válasz.

Azóta több külügyminiszter is felhívta Szijjártó Pétert. Azt írta: jól elvitáztak, megmondta mindegyikőjüknek, elküldi a törvényt, hogy olvassák el, "utána több értelme lesz beszélni, ha kell még egyáltalán".

Szijjártó Péter mindemellett azt hangsúlyozta: Európa-szerte ezernél is többen halnak bele naponta a világjárványba, tízezrével fertőződnek meg emberek, s mindeközben a finn, osztrák, görög, német, dán, luxemburgi, holland és svéd miniszterelnök, miniszterek, pártelnökök nem ezzel foglalkoznak, hanem azért "aggódnak", hogy ki dönt a veszélyhelyzet végéről Magyarországon.

Ha nem éppen egy világjárvánnyal küzdenénk, akkor azt mondanám: szánalmas

 - értékelt a miniszter, hozzátéve: "viszont most, hogy éppen egy világjárvánnyal küzdünk, inkább riasztónak tartom".

(MTI)


 

h i r d e t é s