h i r d e t é s

Szijjártó háromszor annyi közpénzt szórt el tanácsadókra, mint tavaly

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó háromszor annyi közpénzt szórt el tanácsadókra, mint tavaly

2015. november 27. - 13:57
0 komment

Orbán Viktor kormányának teljesítményét látva túlzottan nem csodálkozunk azon, hogy a minisztereknek rengeteg tanácsara van szükségük. A gond csak az, hogy a sok tanácsadó rengeteg pénzbe kerül, amit a mi pénzünkből fizetnek.

Az Index összehasonlította a Külgazdasági és Külügyminisztérium által foglalkoztatott tanácsadók számát és költségét. Megdöbbentő számok következnek.

A tárcát vezető Szijjártó Péter balszerencséjére van mivel összevetni az idei összeget. Demeter Márta, az MSZP országgyűlési képviselője tavaly ugyanis szintén kikérte a vonatkozó adatokat. Ebből kiderült, hogy 2014-ben a tárca 9 tanácsadót foglalkoztatott havi bruttó 5 millió forintért.

Idén Mesterházy Attila ennél is tovább ment, mert az összes minisztériumot végigkérdezte, így a külügyi tárcától is megvannak a válaszok. Ezek szerint a 2015-ös évben a Szijjártó Péter vezette minisztérium már 18 tanácsadót alkalmaz havi bruttó 13,8 millió forintért. Tehát a tárcának az idei évben éppen kétszer annyi embert sikerült foglalkoztatnia, közel háromszor annyi közpénz elszórása árán, mint a tavalyi évben.

A magyar közéletben egyébként nem ritka, hogy a vezető politikusok bizalmi embereiket tanácsadóként foglalkoztatják, ezzel fizetve meg hűségüket. Egy tanácsadónak ugyanis nem feltétlenül kell egy konkrét munkahelyre bejárnia, a napi nyolc órás munkaidőt letöltenie, de a pénzét azonban mégis pontosan megkapja a szerződése alapján. Kárpáti György, olimpiai bajnok vízilabdázó például 2013-ban 670 ezer forintért adott tanácsokat sportügyekben Orbán Viktornak, holott az saját bevallása szerint sem jelentett többet egy havi negyedórás telefonbeszélgetésnél.

 

sztarklikk.hu (Címlap: Forrás: pecomp.hu)