h i r d e t é s

Szijjártó nyilvánosan bevallotta, hogy az Orbán-kormányt kilóra megvette a német autóipar

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Szijjártó nyilvánosan bevallotta, hogy az Orbán-kormányt kilóra megvette a német autóipar

2018. szeptember 24. - 18:40

 

De azért ezt is megpróbálta „magyar érdekként” eladni. Ügyes. - írja a b1.blog.hu.

Magyarország soha nem fog olyan javaslatot támogatni Brüsszelben, amely rontaná a német, és ezen belül a bajor autóipar helyzetét

– jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Münchenben.

A hír szerint a miniszter a bajor fővárosban folytatott tárgyalásairól a közmédiának elmondta: biztosította az Audi és BMW vezetőit arról, hogy a magyar kormány Brüsszelben mindig a magyar érdekeknek megfelelő álláspontot képvisel, a magyar érdek és a bajor érdek pedig "maximálisan egybeesik" abban, hogy

el kell utasítani a klímapolitika területén 2030-ra kitűzött európai uniós célok megváltoztatására irányuló brüsszeli törekvéseket.

Az Európai Unió szerint szigorítani kell a károsanyag-kibocsátási célkitűzéseket, Szijjártó szerint  azonban

drámai pofont adnánk a német, és ezen belül a bajor autóipar versenyképességének,

és ez

a magyar gazdaság számára is komoly károkat jelentene,

ezért ezt a kezdeményezést nem támogatja Magyarország.

Hagyjuk ki azt a szempontot, hogy Szijjártó inkább kiállt az autóipar mellett, minthogy azt nézte volna, lesz-e még belélegeznivaló tiszta levegője a gyerekeinknek. Az, ugye, senkit sem érdekel, hiszen amikor az ember megpendíti a környezetvédelmet, egyből méregzöldnek bélyegzik és lehülyézik. Pedig mindenki ugyanazt a (szmogos, szennyezett, dízeles-ólmos) levegőt lélegzi be. A nyilatkozat pedig akár el is sikkadhatna Szijjártó sokszáz egyéb érdekelten diplomáciai kijelentése között, de az utóbbi napok híreinek ismeretében

meglehetősen kemény, hogy a magyar külügyminiszter egy héten belül a Gazpromnak, majd a német autóiparnak térdelt le alázatosan.

Alig egy hete Szijjártót a Gazprom elnöke váratta az előszobájában, a találkozó után a külügyminiszter kijelentette, hogy

Az együttműködés Oroszországgal Magyarország gazdasági és nemzetbiztonsági érdeke.

Olyan hangzatos mondatok hangzottak el, mint

Magyarország mindig is érdekelt volt a pragmatikus, a közös érdekeken és a józan észen alapuló együttműködésben Oroszországgal.

Akárhogy is nézzük, a külügyminiszter boldogan ajánlotta fel mindenünket Oroszországnak, miközben a főnöke, Orbán valószínűleg megpróbálta Putyinnak beadni. hogy mégsem épül meg Paks2 (vagy nem azzal a határidővel), viszont rendeltünk egy rakat gázt az oroszoktól. (Paks2-ről itt írtunk korábban, méghozzá azt, hogy immáron az orosz hitelezőkön kívül senki sem járna jól egy újabb atomerőművel, mert csak ráfizetés).

Pont ugyanazon a napon pedig, amikor Szijjártó az oroszoknál használta a nyelvét, újabb botrányba futott bele a német autóipar: kiderült, hogy a cégek évek óta egyeztetnek arról, hogy ne kelljen a károsanyag-kibocsájtásuk csökkentésében versenyezniük, emiatt az Európai Bizottság eljárást indítana ellenük.

A külügyminiszter a nyár közepén teljesen nyíltan beszél arról, hogy Magyarországot hogyan árusították ki a német iparnak és hogyan leszünk mi egyszeren a németek kiszolgáló országa: amikor bejelentette, hogy a BMW gyárat épít Debrecenben, arról beszélt, hogy Magyarország

  • alacsony adókkal,
  • rugalmas munkaerő-szabályozással,
  • a duális szakképzéssel és
  • a színvonalas informatikai, műszaki képzésekkel
  • szállt be sikeresen a beruházásokért folyó versenybe.

Szeptemberben kiderült, hogy 19,4 milliárdos állami támogatást kap a gyár; a napi.hu kiszámolta, hogy mindez azt jelenti: a magyar állam állja 4-5 évig az ott dolgozók bérköltségét. Ráerősít erre a Mérce.hu cikke, amelyik kerek perec kijelenti:

a BMW-nek megéri a gyár telepítése, Magyarországnak nem. 

(Ugyanúgy, ahogy az oroszoknak megéri Paks2, Magyarországnak nem.) A Mérce.hu szerzője, ahogy a Napi.hu-nak is nyilatkozó Vértes András közgazdász ugyanazt mondják:

  • egyoldalúvá vált az ország gazdasági szerkezete, ami veszélyes, hiszen ha az autógyárak elköltöznek, az hirtelen okoz gazdasági-társadalmi sokkot;
  • a hazai munkások fizetése megalázóan alacsony az európaiakhoz képest, a munkaerőt védő szabályok rettenetesen lazák, nincs szakszervezet sem;
  • ugyanakkor a munkaerő-hiány miatt számos külföldi vendégmunkást kell majd az új BMW-gyárnak foglalkoztatnia, akiket a magyar állam (vagyis: a magyarok, közpénzből) fizet;
  • mindez nagyon megéri a BMW-nek (olcsó munkaerő, jó környezet, rugalmas munkajogi és környezetvédelmi szabályok, amiket úgyse tart be senki), de nagyon nem éri meg Magyarországnak (alacsony adóbevétel, magas állami befizetés, kiszolgáltatottság).
  • Mindehhez hozzávehetjük a Népszavában megjelent interjút az MTA tudósával, Gerőcs Tamással, aki elmondta: Orbánnak nem nagyon van mozgástere, minden attól függ, hogy az Európai Unió és a nemzetközi tőke meddig finanszírozza az országot. 

Azaz Magyarországon valósult meg a legvadabb, neoliberális, piacpárti kapitalizmus,

ahol a munkavállalók és a környezet érdekeit teljes mértékben semmibe veszik és az embereket maximálisan kizsákmányolják. Mindezt az Orbán-kormány hathatós segítségével, teljes, nyílt támogatásával; miközben ugyanez az Orbán-kormány folyamatosan uszít gyűlöletre "Brüsszel", meg "Soros" ellen. 

Orbán Viktor nem a magyarok védőszentje, hanem sokkal inkább a nemzetközi tőke szolgálólánya. Nyilván az ország kiárusítását a magyar kormányzat nem ingyen intézte el: cserébe épülnek a stadionok, van kisvasút és Mészáros Lőrinc magángéppel járhat, Orbán Ráhel pedig több, mint 1 milliós outfitben jelenhet meg Kötcsén.

Halkan tesszük fel a költői kérdést: vajon mi történne, ha az állampárt (pártállam) nem ostoba presztízsberuházásokra, propagandára, meg magára költene, hanem az oktatás-egészségügy-szociális szféra fejlesztésére? Nem is beszélve arról, vajon mi történne, ha a nemzetközi tőke, a német autóipar érdekei helyett a magát turbómagyarnak kikiáltó kormány, mondjuk, a magyarokat képviselné?

b1.blog.hu


 

h i r d e t é s