Nem tudják, hogy ki ő, vélhetően nagyon hálásak, hogy ez a Közép-Kelet-Európában található katonai és gazdasági szuperhatalom neutrális marad.

Szijjártó nem akar beleavatkozni az amerikai elnökválasztásba, mert nem is tud.

Vélhetően az egyházi gimnázium beszorult agyú, valamelyik pedagógusa tanította Szijjártónak  Magyarország centrikus világképet, amitől most hazánk szenved. Nem egyedi jelenségről van szó, hanem az egész kormány külpolitikai és külgazdasági szemléletéről. Képtelenek felfogni, hogy hazánk csak akkor számít valamit a világ rendszerében, ha oda beszállító!

Beszállító a művészetekben, a tudományban vagy bármely területen, kompetens gondolatokkal, művekkel, vagy csak egyszerűen gesztusokkal. Nem a magyarkodásunk adja a rangunkat, hanem a kompatibilitásunk. Orbán és a rendszere ezt a kompatibilitást csökkenti folyamatosan és rombolja azt a magyar képet, amelyet nagy részben a huszadik század sorsfordító eseményei kapcsán építettek fel az országról. Elég csak arra gondolni, hogy a magyarok mit tettek az atomfizikában, a filmkultúra nemzetközisítésében, az informatikában, az agykutatásban és a sor hosszan folytatható. Befogadott és elfogadott emberek voltak és ma is sokan azok.

Jó volt magyarnak lenni és büszkének!

Ma már csak itthon élhetem meg a magyarságom a hülyeségek elfogadásának árán, amit én nem akarok elfogadni, nem akarok rasszista lenni, nem akarok senkit elutasítani, nemzeti, felekezeti, faji alapon, nem akarok jobb lenni csak attól, hogy magyar vagyok. Büszke magyar akarok lenni, arra, hogy az ilyen Szijjártó-félék bezáródnak a szellemi karanténba, hogy Orbán rendszere csak egy álom volt, amiből felébredve az ország lerázta magáról, mint '56-ban Rákosi szennyét, büszke akarok lenni arra, hogy az amerikaiak, buta kijelentések nélkül is tudják, hogy hol a hazám. Egyszerűen büszke arra, hogy van munkám, családom és barátaim, akik között vannak mindenféle vallásúak és nemi identitásúak.

Büszke akarok lenni arra, hogy hazám jó!