h i r d e t é s

Szlávik János: el fog húzódni a járványcsúcs, nagyon sok beteg lesz még májusban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szlávik János: el fog húzódni a járványcsúcs, nagyon sok beteg lesz még májusban

2020. április 21. - 08:14

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője azt reméli, hogy júniusra "kifut" koronavírus-járvány, és őszre, legkésőbb jövő tavaszra rendelkezésre áll hatékony védőoltás a fertőzés ellen.

Illusztráció: MTI Fotó: Kovács Attila

A szakember az M1 aktuális csatornán hétfő este azt is elmondta: egyre több a beteg, és a magyarországi lélegeztetőgépek száma egyelőre megfelelő.

Úgy folytatta, egyre több idős ember kerül kórházba a fertőzéssel, ez összefügg azzal, hogy sok idősotthonban találnak újabb betegeket.

Beszélt arról is, hogy a halálozási arány az utóbbi időben nem emelkedik.    

Az infektológus emlékeztetett arra, hogy márciusban csak a Dél-pesti Centrumkórházban kezeltek fertőzötteket, mára Budapesten és országszerte nagyon sok egészségügyi intézményben vannak koronavírusos betegek, több járványkórház is felkészült a betegek - akár intenzív terápiát igénylő - ellátására is.

Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy elegendő kapacitás áll rendelkezésre.    

Szlávik János szerint a járvány május 3-ára várt csúcsa "egy darabig el fog húzódni, nagyon sok beteg lesz még májusban", ugyanakkor - fűzte hozzá - nagyon reméli, hogy a járvány júniusra kifut. Kérdésnek nevezte azonban, hogy a fertőzés ősszel milyen mértékben tér vissza. Hozzátette:

azt reméli, hogy őszre, télre, legkésőbb tavaszra már lesz a fertőzés ellen hatékony védőoltás.    

Szólt arról, hogy a fertőzöttek akár nyolcvan százaléka tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel eshet át a fertőzésen, éppen ezért kell az idős embereket különösen védeni.

A járvány megoldása az lesz, ha az idős embereket el tudjuk különíteni a fiataloktól

- jelentette ki.    

A koronavírus ellen alkalmazott gyógyszerekre térve kifejtette: a fertőzés ellen igazoltan hatékony gyógyszer egyelőre nincs, de egyes malária- HIV-, és a C típusú májgyulladás-ellenes szerek Magyarországon is hatékonyak lehetnek.    

A Dél-pesti Centrumkórházban sokféle ilyen készítményt alkalmaznak, és az előzetes eredmények szerint ezek valóban hatékonyak lehetnek

- mondta.

A Pesti úti idősotthonban történt fertőződésekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az ország ezer időseket gondozó intézménye fokozott figyelmet igényel, lakóikat, az ott dolgozókat folyamatosan tesztelni kell, mivel ők a leginkább veszélyeztetettek.    

Ha meg tudják akadályozni, hogy az idősotthonokban elterjedjen a járvány, elkerülhető lesz az a "hatalmas, apokaliptikus" pandémia, amely egyes nyugat-európai országokban látható

- közölte.    

Szlávik János arra hívta fel a figyelmet: a járványgörbe ellaposodása segít abban, hogy ne legyen annyi haláleset, mint Nyugat-Európában.

(MTI)