Utóbbi igencsak fontos kérdés, hiszen papíron ők is erre a pályára készülnek. 5-6 évet ülnek az egyetemen azért, hogy utána ők is beléphessenek a pedagógusok világába. Abba a világba, amit a válaszaik alapján úgy fest, igencsak elkeserítőnek és siralmasnak látnak.

A kérdőívet 243 tanárszakos hallgató töltötte ki, vidéki és budapesti képzésekről, első- és hatodévből egyaránt érkeztek válaszok. Sajnos két kéz elegendő lenne ahhoz, hogy megszámoljuk a pozitív töltetű véleményeket. A folytatásban a megszokottakhoz hasonlóan a diákoktól idézünk, cenzúra nélkül mutatjuk be, hogy hogyan értékelik a hazai helyzetet.

Milyennek találod a tanárok helyzetét az országban?   

„A fizetés botrányos, most, részmunkaidőben majdnem kétszer annyit keresek, mint amit teljes állású tanárként kapnék. Nem beszélve a megbecsültségről, a szülői és társadalmi hozzáállásról.”

„Nincsenek megfizetve és megbecsülve, sokan kiégnek és nem kapnak segítséget/más opciókat. Sokat dolgoznak. Jobban ki kéne állniuk magukért és egymásért.”

„Siralmasnak és kétségbeejtőnek. Ennyi pénzért úgy robotolni… szomorú, hogy az állam szerint ennyit érünk.”

„Annyit kell tanulniuk, közel akkora felelősség van a vállukon, mint egy orvosnak, azonban lassan egy szakmunkás, gyári munkás fizetése is többre rúg. El fognak tűnni a tanárok, mert el tudnak helyezkedni más szférában, több fizetéssel, több megbecsüléssel.”

„Sok ideg és stressz van, mindenért a tanár a hibás. Bezzeg egy mérnök már 300 000 forintos fizetéssel kezd, mi meg 130-at kapunk kézbe jobb esetben. Nem arányos az egyetemen eltöltött 5-6 évvel.”

“Mivel súlyosan alulfizetettek, ezért vagy a hihetetlenül elhivatottak maradnak, vagy azok akik árufeltöltőnek is kevesek lennének. Emiatt egy kalap alá vannak véve és minimális a társadalmi elfogadottságuk, amit sajnos megértek.”

“Társadalmi presztízsük nagyon alacsony, az oktatási rendszer hibáit nagy részben rájuk fogják.”

Siralmas. Lelki betegek, kimerültek, nincs rendes továbbképzés, mert a kötelező krediteket vagy számukra túl drága kurzusokon vagy ingyenes, de kevésbé hatékony konferenciákon tudják megszerezni. Annyi a speciális nevelési igényű diák, hogy képtelenség integrálni őket, amire meg amúgy senki nem készít fel.

Elvárják, hogy szombaton ingyen menj be felvételiztetni. Amúgy se igazán fizetnek meg, és akkor még a szülők és a társadalom szemében is te vagy az ellenség, mert nem neveled meg a gyerekét, meg nem dolgozol nyáron.

“Pocsék: megbecsültség és anyagi téren sokszor nulla. Ami tragikus, vagyis tragikomikus.”

„Mélyen hiszek ebben a hivatásban, ennek ellenére elgondolkodtam, hogy nem nyúltam-e nagyon mellé. Szerintem nagyon le vannak terhelve a tanárok, rengeteg az adminisztráció. Ez még talán nem is lenne akkora probléma, de a fizetés, amit kapnak mellé az eléggé nevetséges. Főleg kezdő tanárként nem tudom elképzelni, hogyan lehet egy életet elkezdeni 120 ezer forintból. A társadalmi megbecsültség sem olyan, mint kellene. Sokkal inkább meg kellene becsülni azt a munkát, amit a pedagógusok végeznek és valahogy a gyerekeket is arra kellene nevelni, hogy igenis tiszteljék a tanáriakat (is).”

„Végtelenül kiábrándító és szomorú. A legtöbben, amikor elkezdtek tanítani, még fizetésük jónak számított, volt kréta, és egyéb felszerelés, és szabadabban tervezhették meg mit, és hogyan akarnak átadni, a tankönyv-választásról nem is beszélve. Régen kifejezetten megbecsült volt a szakma, a kisebb településeken igazi szellemi vezetőként tekintettek a tanárokra.

Most minden megfordult. Tanárnak lenni ciki (bárkinek mondom, hogy annak tanulok, kiakad, nem érti hogy vállalkozhat valaki ilyesmire, én pedig lassan már nem merem mondani, és szégyellem magam), a tankönyv-választás erősen limitált, a tanterv rugalmatlan, megöli a kreativitást a gyerekekben és a tanárokban is, a kréta igazi kincs (gyakran a tanárok vesznek maguknak), a fizetést meg már elégszer taglaltam.

Úgy látom, hogy ők a helyzet rabjai, akiket köt a pályájuk, a gyerekek, az iskola, netalán a kollégák szeretete. Hivatástudatból nem váltanak. Az az érzésem, hogy egyre kevesebben fognak tanárnak menni, és összeomlik majd ez az elöregedő rendszer. A hamvain szeretnék új kezdést én is.

„A tanár ismerőseim nagy része azt mondja, ha el tudok helyezkedni máshol, menjek. Nagyjából ilyennek látom.”

„Egy segédmunkáshoz vagy egy politikushoz képest? Amikor tanárok buszvezetőnek meg kasszásnak mennek másodállásba, ott úgy érzem, nincs miről beszélni.”

Nem becsülik meg őket semmilyen téren. A legtöbb ember negatív véleménnyel van a tanárokról. Sokan úgy vélik, hogy csak az megy tanárnak, akit másik szakra nem vettek fel. Szerintem tanárnak lenni ma majdhogynem “kínos” ebben az országban.

„Kilátástalannak. Semmi megbecsülés, semmi elismerés. A rengeteg kötelezően és azon felül is elvégzett munkáért nevetséges fizetést kapnak. Egy pályakezdő pedagógus fizetése jó, ha egy albérlet kifizetésére elegendő, közben ruhára, ételre, egyébre már nem is marad, és a helyzet a későbbiekben sem javul. A kötelező továbbképzéseket is saját zsebből kell állni, mert miért is ne húzza szegény embert az ág is. Aki nem ég ki nagyon hamar, az már eleve olyan személyiséggel, viselkedéssel bír, hogy emberileg alkalmatlan a pedagógusi pályára.

A tanár többet foglalkozik a bürokráciával, mint a diákjaival. A médiában megjelenő “az emberek a pénzért(/nyári szünetért) mennek tanárnak” jellegű megszólalásoktól még demotiváltabbak és feszültebbek, felháborodottabbak a tanárok, legyen szó régi motorosról, pályakezdőről, vagy még csak szakos hallgatóról.

Mindeközben a kezünk teljes mértékben meg van kötve. A mindenkori, mindennemű pedagógus (tanár, tanító, óvodapedagógus, stb.) a mai ország utolsó kapcarongy-rabszolgája.

„Elvileg nő a fizetés, de ez hülyeség. Ha egy jó tanár újító szellemiséggel kezd valaminek neki, vagy a kollégái, vagy az igazgató, vagy a Klik elvágja és mondvacsinált ürüggyel kidobja.”

Az egyik legfontosabb szakma egy országban, aminek komoly anyagi megbecsültsége kellene, hogy legyen, valamint magas presztízsűnek kellene lennie, hiszen rengeteg tanulással jár egy ilyen képesítés megszerzése, 6 évnyi egyetemi munkával, ami az egyik leghosszabb egyetemi képzés, ennek megfelelőlen nagyobb megbecsültség kellene, hogy járjon.

A fizetés siralmas, a megbecsültség pedig gravitál a nullához. A helyzet pedig reménytelennek látszik. Mélydepresszió. Végtelenül elkeserítő, ami zajlik. Semmit sem tanultak a vezetőink a történelemből, ennek az országnak pedig – ha ez így halad – kimondom anonim kerek-perec: annyi.

Mert megbecsült, motivált pedagógusok nélkül Magyarországnak leáldozott. És még rengeteget kéne dolgozni ezen, de valójában politikai akarat sincs rá. Szégyen és gyalázat. Fájdalom. Keserűség. Meg nem értettség.

Meg kéne végre érteni, hogy a pedagógus is ember, és élni szeretne. Amellett, hogy van egy hivatása, amit szívvel-lélekkel akar(na) végezni. De éhesen, azon aggódva, hogy ki tudja-e fizetni a lakbért, a gyalázkodó megjegyzések kereszttüzére szegezve, aligha marad motivált, lelkes és hittel teli.

„Lenézettnek, a tanárok építjük fel a gyerekek jövőjét, tehát ez lenne a fontos az ország jövőjének is… de szerintem a politikának érdeke, hogy minél jobban elbutuljon az ország.”

„Sajnálom, máshogy nem tudom megfogalmazni: egy nagy rakás szar az egész.”

20on.hu