Szükség lesz az esernyőre ma is
Kedden lesz ugyan egy átmeneti szünet, de ismét többfelé esőre is számítani kell. A hőmérséklet viszont továbbra is az ilyenkor szokásos átlag felett alakul.
Ismét többfelé várható eső, zápor, a legmagasabb hegyeinkben esetleg nyugaton havas eső, havazás is előfordulhat, majd napközben átmenetileg kevesebb helyen eshet, többfelé felszakadozik a felhőzet, átmenetileg kisüt a nap. Délután délnyugat felől viszont újabb kiadós eső érkezik.
Az ország keleti, délkeleti felén élénk, erős lökések kísérhetik a délnyugati szelet.
Hajnalban -1 és +6, napközben 5 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.
Orvosmeteorológia
Folytatódik a kettősfronti hatás, emiatt a hideg- és a melegfrontra érzékenyekre nehéz időszak vár.
Keringési- és vérnyomáspanaszok jelentkezhetnek, továbbra is intenzívek lehetnekmind a kopásos, mind pedig a gyulladásos eredetű ízületi bántalmak.
A szelesebb keleti országrészben és nyugaton fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság előfordulhat, illetve romolhat a hő- és komfortérzet.
Nehéz nap vár a szívbetegekre és az idősekre, így ők lehetőleg kerüljék a nehéz fizikai megterhelést.
Napközben átmenetileg felszakadozhat a felhőzet, az átmeneti napsütés jó hatással lehet a hangulatukra.
Itt az influenzajárvány, öltözzünk melegen, rétegesen, figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére! Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!
idokep.hu / idojaras.hu / met.hu
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.