Halott Hamza bin Laden, Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorszervezet egykori vezetőjének fia - jelentette amerikai kormányzati és hírszerzési forrásokra hivatkozva az NBC televízió. Donald Trump amerikai elnök nem akarta kommentálni az információkat.
Kivégezték csütörtökön az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet volt egyiptomi vezetőjét, akinek szerepe volt huszonöt rendőr meggyilkolásában a Sínai-félszigeten - jelentette az észak-afrikai ország állami hírügynöksége, a Mena - írja az ATV.hu.
Az általuk uralt szíriai területek helyi lakosainak mozgósításába kezdett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágának számító an-Nuszra Front és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet - közölte Igor Konasenkov dandártábornok, az orosz védelmi minisztérium szóvivője vasárnap.