A rendőrségi vizsgálat szerint nem gázrobbanás történt szombat este Vácon a Vám utcai társasházban, hanem egy hatástalannak vélt második világháborús gránát okozta a detonációt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
Az autópálya belső sávjában 110-zel haladó tanulóvezető „nem takarodott el az útból”, ezért (szabálytalanul) jobbról megelőzte őt egy skodás, majd szinte az orra előtt vágott be elé és nyomott egy satuféket. - írja az autosjog.hu.
Mintegy háromezer köbméter veszélyes hulladék ömlött ki a közép-szlovákiai Csabrágvarbók (Cabradsky Vrbovok) község közelében lévő biogáz üzem egyik konténeréből csütörtökön - közölte a szlovák rendőrség.
Túlfutott a leszállópályán és egy zajvédő falnak ütközve három darabra tört egy utasszállító szerdán az isztambuli Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtéren. A közlekedési minisztérium közlése szerint a balesetben többtucatnyian megsérültek, halálos áldozatok azonban nincsenek.
Teljes egészében leszakította és az épület mellett parkoló autókra sodorta a viharos szél egy sportcsarnok körülbelül 600 négyzetméteres tetőszerkezetét szerda délután Törökszentmiklóson - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Szerencsésnek érzem magam, amiért megismerhettem Csapóczi Róbertet, Farkas Bélát és Kelemen Róbertet. Ők hárman megmentettek egy 77 éves férfit, aki elcsúszott a lépcsőn, ott feküdt beszorult lábbal a zuhogó esőben, erős szélben. - írja a duol.hu.