Amfetamin hatása alatt volt a lengyel fővárosban karambolozó buszvezető, akit ezért közlekedési katasztrófa okozásával gyanúsítottak meg - közölte a varsói kerületi ügyészség szóvivője pénteken, az előző napi szerencsétlenség kapcsán.
Autóval ütközött, majd felborult egy balesethez tartó mentőautó az 5-ös főúton Lajosmizsénél hétfő délután; két embert kórházba szállítottak - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Öten meghaltak, amikor egy tehergépkocsi és egy kisbusz egymásba rohant csütörtök reggel Balatonkenese külterületén - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. A rendőrség később azt közölte, hogy a baleset előzés közben történt.
Két évvel korábbi autóbalesete után most rabosították Berki Krisztiánt (39), aki – úgy tűnt – egyáltalán nem vette szívére a dolgot. A 2022-es parlamenti választásra készülő izomceleb az ügyvédjével érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányág épületébe.
Lezuhant egy siklóernyős Budapesten, a Bécsi út és a Kubik utca kereszteződésénél lévő bevásárlóközpont parkolójába csütörtök délután, a férfit gerincsérülés gyanújával vitték kórházba - közölte a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat az MTI-vel.
Nyolcvankét embert kellett elővigyázatosságból kimenekíteni Szombathelyen egy kilencemeletes társasház hatodik emeletén keletkezett lakástűz miatt szombat hajnalban; a balesetben nem sérült meg senki - közölte az MTI-vel a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Előkészítő ülést tart szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya ügyében, akit a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétségével és segítségnyújtás elmulasztásával vádol az ügyészség - írja az MTI.