Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Románia több pénzt hagy a földgáztermelő Romgaz, illetve a cernavodai atomerőművet működtető Nuclearelectrica állami vállalatnál, hogy mielőbb elvégezhessék az ország energiatermelésének növeléséhez szükséges beruházásokat - jelentette be Virgil Popescu energetikai miniszter a pénteki kormányülés után.
A Roszatom egyik alvállalkozója több, a Paks 2 beruházáshoz tartozó építkezésen dolgozó munkavállalónak is felmondott a héten – erről Harangozó Tamás szocialista képviselő számolt be. Sem a kormány, sem a Roszatom nem válaszolt, hogy a kialakult helyzethez van-e köze az Oroszországra kivetett szankcióknak.
A Pénzügyminisztérium (PM) jövőre is folytatja az országos bölcsődefejlesztési programot. A pályázat újabb fordulójában is önkormányzatok indulhatnak, amelyek az általuk fenntartott bölcsődéket fejleszteni szeretnék, vagy új férőhelyeket alakítanának ki. Az újabb pályázati forduló keretösszege 1,5 milliárd forint - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel szombaton.
Egyértelmű sikertörténetnek bizonyult a kormány keleti nyitás stratégiája, ami abból is látszik, hogy mára Magyarország lett a kínai vállalatok első számú beruházási célpontja Közép-Európában - jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Budapest már nem tudja hozzátenni azt a pluszt, amit a történelem során biztosítani tudott a magyar gazdaságnak. Matolcsy György, a jegybank elnöke szerint a felzárkózásban földrajzi hálózatos megközelítésre kell váltani, és a főváros szerepét is újra kell gondolni.
A svájci tulajdonosú Swiss Krono Kft. 17 milliárd forintos beruházással bővíti gyártókapacitását Vásárosnaményban, amelyhez a magyar kormány 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Európai csúcstartó a magyar infláció és az elemzők igazából nem tudják megmondani, hogy pontosan miért. Egy friss kutatás szerint egyenesen abnormális ez a fajta pénzromlás a kontinensen: a történelem során ugyanis minden pandémiát erőteljes dezinflációs nyomás követett, ami hosszú éveken át hűtötte az árakat. Most mégis éppen az ellenkezője történik. - írja a Portfolio
Három ütemben, akár további háromszáz hektárral is bővülhet a jelenleg 145 hektáros fényeslitkei ipari park, erre mintegy húszmilliárd forintot fordít a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Zrt. - közölte a társaság vezérigazgatója pénteken a felső-szabolcsi községben.
A turizmus sikeres újraindításához izgalmas programot kínáló, vonzó látványosságokra van szükség az ország minden szegletében. A kormány évek óta támogatja a kisvasutak folyamatos fejlesztését, idén nyártól újabb elkészült beruházások gazdagítják a hazai idegenforgalmi kínálatot - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai álamtitkára a Facebook-oldalán kedden.
Kijelölték Kínában azokat a körzeteket, ahol a jövőre nézve alapvető fontosságú kísérleteket fognak végrehajtani. Azt vizsgálják, hogy ha a helyszíneken a lakóházak ötödét, az ipari létesítmények 30-, a középületek 40 százalékát napelemes rendszerek telepítésére és használatára kötelezik, fenntartható-e az áramszolgáltatás. Ha igen, akkor jöhet az áttörés. - írja a Napi.hu