A Párbeszéd írásbeli kérdést intéz a kormányhoz és közérdekű adatigénylést a Magyar Postához, hogy megtudják, mennyibe kerültek a miniszterelnök legutóbbi, a lakosságnak kiküldött tájékoztató levelei, illetve azok kézbesítésére hány munkaórát kellett fordítani.
Mondja ezt annak a kormánynak a politikusa, amelyiknek a jelek szerint egyetlen célja az ország teljes kifosztása – lehetőleg rövidtávon – és aztán a nagy büdös semmi. Ez persze ebben a formában nem teljesen igaz, ugyanis a Fidesz minden elképzelhetőt elkövet azért, hogy az általuk felhalmozott adósságokat a nép fizesse, míg ők csendesen elslisszolnak, ha borul a bili.
A napokban két részeg férfi vert meg nőket, férfiakat vegyesen egy fővárosi szórakozóhely előtt. Mondhatnánk, hogy ok nélkül – de erre amúgy sem létezik indok. Azért bunyóztak, mert ahhoz volt kedvük és megtehették. Épp, mint a Fidesz – de az állampárt még azt sem mondhatja: bocs, részeg voltam.
A Demokratikus Koalíció elnöke hétfőn ismertette a párt hét plusz egy pontból álló családpolitikai javaslatcsomagját, ami azt célozza, hogy növekedjen a gyermekvállalási kedv Magyarországon. - írja a hirklikk.hu.
A HVG cikkéből kiderül, hogy a bolgár Demokraták az Erős Bulgáriáért is hivatalos levelet írt Joseph Daulnak, az Európai Néppárt (EPP) elnökének a kéréssel, hogy a Fideszt zárják ki a konzervatív pártcsaládból – írja a 168ora.hu.
Nem vesznek részt a parlament hétfői ülésén, és a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának fővárosi épületéhez mennek ellenzéki pártok, amelyek - ígérték - megtámadják az Alkotmánybíróság előtt a most hatályba lépett kormányzati igazgatásról szóló törvényt.
II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának örök üzenete, hogy csak az ott élők tehetik szabaddá és otthonossá szülőföldjüket, mivel azt senki más nem teszi meg helyettük - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Budapesten.
Budapest kezdeményezte Berlinnél, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Angela Merkel kancellár közösen ünnepeljék a magyar - osztrák határon, a német egyesítés előszobáját jelentő vasfüggöny-lebontás 30-ik évfordulóját, viszont a németek egyelőre elzárkóznak ettől. - írja a napi.hu.
A Nemzeti Fórum rendíthetetlen szövetségese a Fidesz-KDNP-nek, amely kétharmados többségével az egyetlen, a migrációs válságnak ellenállni tudó politikai erő - mondta Lezsák Sándor, az egyesület elnöke, Budapesten.
„Tartanak a jövőtől azok a magyar származású venezuelaiak, akik az Orbán- kormány segítségével jutottak ki Venezuelából, amikor a latin-amerikai országban sűrűsödni kezdtek a bajok – írja terjedelmes tudósításban a BBC, amelynek pikantériáját az adja, hogy a vadul menekült-ellenes Orbánék titokban menekültek százait karolták fel. Az ügy végül kipattant. A menekülthullám csillapodott, pedig még sokszázan várnak az utazásra.
Feleslegesen jött a Lendvay utcába Ujhelyi István – mondta Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő, miután a Fidesz-székházban vasárnap tartott sajtótájékoztatójára nem engedték be a szocialista EP-képviselőt.
Eső után köpönyeg, mondhatnánk, hiszen a rágalomkampány rágalom volta addig is ismert volt. És minthogy a rágalmazás, mint olyan bűncselekmény – névleg mindenképpen az – a Fidesznek tisztában kellett lennie azzal, hogy nem elfogadható, ha hazugságokat terjeszt nem csupán Soros Györgyről, de az Európai Unió intézményéről is.
Ismerve a Magyar Tudományos Akadémia áldatlan helyzetét, megindulhattak a találgatások, hogy mégis milyen indítékok vezérelhetik Orbánékat, hogy hadjáratot indítsanak a tudományok, de még inkább a tudományos élet független (értsd nem fideszes) tagjai ellen? Nem bonyolult kérdés, mégis első körben pár dolgot tisztázni kell.
Súlyos kárt okozott az Európai Néppártnak (EPP) Orbán Viktor magyar kormányfő, az EPP-hez tartozó Fidesz elnöke a migrációval foglalkozó új magyar kormányzati kampánnyal, - mondta Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje a Der Spiegel című német hírmagazinnak, hangsúlyozva, hogy a kampányt le kell állítani.
Ez pedig nem marad következmények nélkül. Tény, hogy az Európai Néppárt is megsínylette a Fidesz kártékony politikáját. És mivel a párt belső egységét is fenyegeti, a populisták jelenléte, a lépés elkerülhetetlennek tűnik. Az új Junckert és Sorost összeesküvőnek beállító plakátkampány volt az utolsó csepp a pohárban.
Gratulált a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hétvégi kongresszusához és a szervezet elnökévé történt újraválasztásához Kelemen Hunornak Orbán Viktor miniszterelnök kettejük csütörtöki megbeszélésén Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.