Lehetőség lesz a hétpárti egyeztetésre hétfőn, amit az ellenzéki pártok kezdeményeztek a koronavírus elleni védekezésről szóló, a kormány által előterjesztett törvényjavaslatról, amiről kedden szavazhat az Országgyűlés. A háttérben már a hétvégén folynak megbeszélések.
Nyilvánosan elnézést kért Andrej Babis cseh miniszterelnök, hogy az országban nagy hiány van a védőmaszkokból, amelyeket a koronavírus elleni védekezés céljából vásárolnak rendkívüli méretekben az egészségügyi intézetek és a lakosság.
Kiáll egy katona, vagy rendőr (vagy nemzetőr, polgárőr, tűzoltó, nem tudja az ember) és megmondja az ott várakozó újságíróknak, hogy mindjárt jön egy másik katona, vagy rendőr, vagy valami hasonló, meg egy hölgy és miután ők beszéltek minden újságíró csak egyet kérdezhet és azt is csak az egyik szereplőtől. Miközben a két vasalt nadrágos sokcsillagos, meg a blézeres hölgy késtek, nem az újságírók.
Arra egyébként van esély, hogy a "rendkívül fontos" "most válságkezelést fontoskodunk " magyar mókusőrs végre papagájok helyett, rendes virológiai, járványügyi szakembereket, orvosokat, statisztikusokat és makroközgazdászokat szólaltat meg?
Elhalasztják az egészségügy területén folyamatban lévő sztrájktárgyalásokat a koronavírus-fertőzés miatti veszélyhelyzet lezárultáig - erről állapodott meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap tárgyalópartnereivel.
Noha nyilvánvaló volt, hogy fél Európához hasonlóan, nálunk is be kell zárni az iskolákat, a miniszterelnök reggel a Kossuthon még fenyegetőleg rádörgött az ezt javasló pedagógus szakszervezetekre: ne nagyon ugráljanak, mert ha bezárás lesz, mehetnek fizetés nélküli szabadságra.
A Covid-19-fertőzés megelőzése érdekében Lengyelország ideiglenesen visszaállítja a teljes határellenőrzést, nem engednek be külföldieket az országba - jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő a koronavírus-helyzet kezelésére létrehozott válságstáb pénteki tanácskozása után.
Ukrajna lezárja határait minden külföldi előtt március 15-29. között, a koronavírus-járvány terjedése elleni védekezésül - jelentette be pénteken Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a testület ülését követő sajtótájékoztatón.
A Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöksége a koronovírus-járvány megelőzése érdekében felkéri a kormányt, hogy haladéktalanul lássák el megfelelő védőeszközökkel, kézfertőtlenítőkkel a háziorvosokat, és biztosítsák számukra a háziorvosi rendelőkben lévő betegek biztonságos elkülönítésének feltételeit.