h i r d e t é s

Magyar tankok, isten legkisebb teremtménye ellen!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Magyar tankok, isten legkisebb teremtménye ellen!

2020. március 21. - 10:44

 

Itt a Nyugat-Balkánon, nem lehet olyan üzeneteket megfogalmazni, mint amilyeneket Merkel kancellár megfogalmazott, a megértés az együttműködés és a szolidaritás jegyében.

Budapest, Széna tér, 2020. március 20. 12:00 "tavaszi idill vírus idején" - Forrás: Lovas Zoltán / Facebook

Itt mifelénk, csak akkor értenek meg valamit, valakik, ha annak fenyegető tartalma is van, vagy pedig az a személyes érdeke. Vélhetően Orbán ezért küldte az utcára azt a néhány katonáját, aki még itthon van, meg azokat a páncélozott szállítójárműveket, amelyek ki tudtak jönni a laktanyákból.

 Ezt látja a magyar, erre így vagy úgy, de odafigyel.

Hétfőn megkapja a miniszterelnök a teljes felhatalmazást az ország irányítására, erre szükség van, övé a döntés, majd övé lesz a felelősség is amennyiben érdemben ellenőrizve lesz a tevékenysége. Sikerre és nem nyávogásra van szükségünk, mert ha Orbán munkája és a mi együttműködésünk nem hozza meg az eredményt, akkor a sikertelenséget a tömött hullaházak fogják mérni.

Orbán azért küldte az utcára a katonákat, mert nem akart maga ilyen döntést hozni, ez még a „demokratikus jogrend” keretei között történik. A felhasználásuk azonban már az ő döntésén fog alapulni.

Tankokkal és géppisztolyokkal vonulunk isten legkisebb teremtményei ellen, ami így nem igaz, mert nem a vírus ellen kell őket használni, hanem a sok renitens és felelőtlen polgártársunk ellen kellenek.


 

h i r d e t é s