Megszavazta a lengyel szenátus is hétfő este az Európai Bizottság által az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárás keretében vitatott bírósági törvények egyes módosításait, a brüsszeli ajánlásokat figyelembe vevő jogszabályok most az államfő aláírására várnak - írja az MTI.
A lengyel miniszterek, valamint a politikai kinevezésű államtitkárok úgy döntöttek, hogy visszaadják tavalyi jutalmaikat - közölte csütörtöki sajtóértekezletén a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, bejelentve azt is, hogy 20 százalékkal csökkentenék a képviselők fizetését.
Néhány órával azt követően, hogy Magyarországon meghirdették a békemenetet, a lengyelek márciusi 15-ei ünnepi részvételét szervező lap klubjai közzétették kezdeményezésüket, miszerint idén is megszervezik a magyar kormány támogatóinak budapesti utazását. - írja a napi.hu.
Orbán Viktor nemrégiben arról beszélt, hogy 2018 a kelet-közép-európai régió előretörését hozza majd az EU-ban, ám a bne IntelliNews régiós hírportál cikkírója szerint a visegrádi négyek együttműködésének haldoklása várható. - írja a napi.hu.
Vörös vonal – ezzel a fordulattal jelzik a nemzetközi politikában azokat a határokat, amiket a riválisok, vagy ellenfelek egymásnak megszabnak. Ilyen volt Obama elnök számára a vegyi fegyverek bevetése Szíriában. Obama azt mondta, hogy az már semmiképpen sem elfogadható. - írja a gepnarancs.hu.
A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) ügyészei azt kérik az Interpoltól, a nemzetközi rendőri együttműködési szervezettől, hogy állapítsa meg, él-e még, és ha igen, hol tartózkodik jelenleg az egykoron a megszállt Lengyelország területén létesített náci német lágerek 1600 őre - közölte hétfőn a Rzeczpospolita című lengyel napilap.
Az európai uniós alapszerződés Varsó ellen elindított hetes cikkének fenyegetése kapcsán Magyarország kulcsszövetségesévé vált Lengyelországnak - állapítja meg Mateusz Morawiecki szerdai budapesti látogatásáról írott csütörtöki kommentárjában a Rzeczpospolita című lengyel napilap.
Lengyelország nem esedezik könyöradományért Európában, nem kéri Brüsszeltől, hogy ne indítsa el ellene az uniós alapszerződés hetes cikkének alkalmazását, és hagyja jóvá az igazságügyi reformot - szögezte le Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egy hétfő reggeli rádióinterjúban.
Franciaország és Németország támogatni fogja az Európai Bizottságot, ha úgy dönt, jövő héten megindíthatja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást Lengyelország ellen a vitatott igazságügyi reform miatt - közölte Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő közösen tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján pénteken.
A konzervatív lengyel sajtó szerdai kommentárjai Lengyelország jövőjéről felvázolt, konkrétumokon alapuló vízióként értékelték, a baloldali liberális sajtó újságírói viszont jelentéktelen fikciónak minősítették Mateusz Morawiecki új lengyel kormányfő előző esti parlamenti programadó beszédét.
Magyarország és Lengyelország évezredes, közös felelősséget visel Európa békéjéért, szabadságáért és boldogulásáért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Mateusz Morawiecki új lengyel kormányfőhöz címzett gratuláló levelében, melyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője bocsátott az MTI rendelkezésére.
A lengyel kormányfőváltás egyik oka az, hogy a kormánypárt elnöke, Jaroslaw Kaczynski szerint Lengyelországot eddig nem elég hatékonyan védték külföldön, és a kijelölt miniszterelnök, Mateusz Morawiecki Orbán Viktorhoz hasonlóan képes lehet a konfliktusok csillapítására - írta pénteki kommentárjában a wpolityce.pl konzervatív hírportál.
A lengyelországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, és ennek értelmében a testület elkezdi előkészíteni az uniós alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindítását a lengyel kormánnyal szemben.
Intenzív esőzéssel kísért szélvihar tombolt vasárnap Lengyelországban, a kidőlt fák miatt két ember életét vesztette, és több mint 270 ezer háztartás maradt áram nélkül, a balti-tengeri LGN-gázkikötőben, Swinoujsciében a szél megrongált egy gázvezetéket.
A mintegy 39 ezer érintett között olyan személyek vannak, akik 1944 és 1990 között a belbiztonsági, a hírszerző és az elhárító szervek állományában dolgoztak, de ott vannak a kommunista titkosrendőrség, a határőrség egykori kiszolgálói, illetve a tiszti iskoláknak az állambiztonsággal együttműködő oktatói és hallgatói. - írja a pestisracok.hu.
A WWF vadvilágvédő szervezet feljelentette a brandenburgi tisztviselőt, aki utasította a vadászokat, hogy lőjék ki a védett állatot, mert az európai bölény (ami a legnagyobb európai emlős) veszélyes az emberekre. - írja a 444.hu.
Beáta Szydlo lengyel kormányfő pénteken „arrogánsnak” nevezte Emmanuel Macron francia államfő kijelentéseit, aki bulgáriai látogatása során azért kritizálta a lengyel kormányt ,mert meg akarja akadályozni a kiküldött munkaerőre vonatkozó korlátozó uniós irányelvet.