A spanyol kormány megnézte az ország lakosságának idegennyelvtudásáról árulkodó statisztikákat, sírtak egy kicsit, majd elhatározták, hogy tesznek valamit annak érdekében, hogy a turisták és az országba érkező üzletemberek ne érezzék magukat hülyén, mikor angolul vagy németül próbálkoznak paellát rendelni a túlárazott tengerparti étteremben.
Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) 75. genfi közgyűlésén deklarálta, hogy legyenek szabadon foghatók a jelentős sportesemények. Ezt a közmédia is többször kezdeményezte már - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
A Párbeszéd Magyarországért hivatali visszaélés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tesz a Fővárosi Főügyészségen ismeretlen tettes ellen, miután Kövér László házelnök határozatlan időre kitiltotta az Országházból az RTL Klubot - közölte sajtótájékoztatóján Szabó Tímea, a PM társelnöke.
Nem elég, hogy a Sztárban sztár egyik fő esélyesének tartott énekesnő alaposan visszaesett a versenyben erotikusnak szánt produkciójával. Most pedig a netezők is keményen kikezdték a szűk dresszben vonagló Gabit, aki Rihannaként Szandit kényeztette.
A kínáltnál végül valamivel többet, kereken százmillió forintot kapott az Origo információi szerint az MSZP alapítványa a Népszabadság Zrt.-ben meglévő 27,69 százalékos tulajdonrészéért. A vételár egyelőre még mind megvan, és az alapítvány kuratóriuma dönt a pénz felhasználásáról. Úgy tudni, a nehéz helyzetben lévő Népszavát segítenék a szocialisták a pénzből a Geomédia kiadón keresztül.
Közös sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor a Budapestre látogató NATO-főtitkárral, az eseményre azonban több médium meghívást sem kapott, az ott mégis megjelenő RTL Klub stábját pedig nem engedték be. A köztévé végig forgathatott.
A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) harmadik negyedéves adatai szerint átlagosan heti 25 468 példányt sikerült eladni Simicska Lajos napilapjából, a Magyar Nemzetből. Ez 27,9 százalékos visszaesés, írja az mfor.hu.
Ha valakinek bármi kétsége lenne, hogy Orbán és kormánya szélsőjobboldali, ma már nem is csak fasiszta, hanem náci ideológiát követ, tekintsen bele Orbán tanácsadója és ideológusa, Habony Árpád által létrehozott 888.hu nevű hírportálba.
Több mint 14 millió forintjába került a magyar adófizetőknek, hogy az M1 októberben hírt adhasson arról: többségben vannak a határzár támogatói Németországban. Ennyiért rendelt ugyanis egy nemzetközi közvélemény-kutató cégtől felmérést az MTVA.
A bíróság elrendelte a Figyelő hetilapot is kiadó MediaCity Magyarország felszámolását. A Napi.hu információi szerint a két tulajdonos évek óta tartó vitája élesedett ezzel ki. A többségi tulajdonos visszakozik, rendezni akarja a tartozást.
Holtan találták washingtoni szállodai szobájában Mihail Leszin orosz médiamágnást, volt tájékoztatási minisztert, Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik szövetségesét, jelentette pénteken a helyi és az orosz média.
Az RTL Klub november 9-től változtat hétköznapi műsorstruktúráján. Délutánonként a Híradó előtt naponta jelentkezik a Szulejmán török sorozat az első évadától, a hírműsor utánra kerül át a Fókusz, az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt pedig hamarabb kezdődik.