Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Nem született megállapodás az Országgyűlésbe jutott pártok között a tisztségekről, így azokra a házelnök tesz majd javaslatot - mondta a szerdai tanácskozást követően Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője újságíróknak.
A zuglói választókerületet 50 százalék feletti eredménnyel megnyerő politikus szerint a parlamentbe bejutott ellenzéki képviselők az eddigi módon nem vehetnek részt az Országgyűlés tevékenységében. Ki kell harcolniuk a játékszabályok megváltoztatását, és akár egzisztenciális áldozatokkal is új szerepköröket kell magukra vállalniuk. Szerinte ugyanis bár Márki-Zay Péter követett el a hibákat, a legnagyobb hiba az volt, hogy a játékszabályok átalakításáért nem küzdött meg az ellenzék.
A fővárosi ügyekről, a korrupcióról, a baloldalról, az ügyészség munkájáról, szekszárdi problémákról, az infláció mértékéről, az agglomerációs települések problémáiról és Iványi Gábor egyesületéről is szóltak az azonnali kérdések az Országgyűlés hétfői ülésén.
A kormányt bírálták ellenzéki képviselők az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első ülésén, napirend előtti felszólalásaikban. Szóba került a Völner-ügy, valamint a bérek, nyugdíjak értéke és az Európai Unió Bíróságának múlt heti ítélete is.
Több, a vízkivétellel kapcsolatos törvényt módosíthat az Országgyűlés, így bővülhet az engedély és bejelentési kötelezettség nélkül létesíthető kutak köre, illetve 2028 végéig kitolódik a bírságmentes engedélyezésre vonatkozó moratórium.
Az országgyűlés 134 igen, 5 nem és 1 tartózkodó szavazattal megválasztotta Koltay András jogászt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének.
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága egyhangúlag Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára mentelmi jogának felfüggesztését javasolja - közölte Hargitai János (KDNP) a testület elnöke hétfőn az MTI-vel. A parlament várhatóan kedden délután szavaz a mentelmi jog felfüggesztéséről.
Az Országgyűlés elnöke szerint a jövőben megerősödnek és felemelkednek azon nemzetek, államok, szövetségek és földrészek, amelyeknek van szilárd értéktudatuk és nemzeti identitásuk, ugyanakkor gyengülni, hanyatlani fognak mindazok, amelyek nem rendelkeznek ezekkel a társadalmaikat szorosan összefűző értékekkel.
A 2020-as költségvetés biztos alapot teremtett a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 2020-as központi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztést ismertetve az Országgyűlés szerdai ülésén.
A fideszesek megszavazták Szabó Tímea 9,7 millió forintos büntetését Azért kapta Kövér Lászlótól, mert az Országgyűlés június 15-i ülésnapján egy Fidesz-logóval összemontírozott kínai zászlót tűzött ki a pulpitusra.