Három, fontosnak ígérkező tárgyalási napot tartott a Fővárosi Törvényszék a Voldemort-ügyben: a bíróság ismertette a 2015-ös titkos adatgyűjtés eredményeit, elsősorban lehallgatott telefonbeszélgetéseket, és meghallgatta a vádlottak ezzel kapcsolatos nyilatkozatait. - írja az atlatszo.hu.
Az ügy hat éven át senkit nem érdekelt, mígnem 2014-ben a Blikk megszellőztette, hogy csalás miatt nyomozás indul, mert fennáll a gyanú, hogy Papp Gábor úgy töltött be vezető pozíciót töltött be, hogy nem volt meg hozzá az előírt végzettsége. - írja a 168ora.hu.
Az Eurohíd Euro-Kisrégiós Fejlődést Elősegítő Közhasznú Alapítvány, az esztergomi Kaleidoszkóp Ház Kulturális Központtal együttműködésben művészeti versenyt hirdet "Esztergomi Kaleidoszkóp 2017" címmel, valamennyi érdeklődő művész számára, olyan művek számára, melyek az elsőként 5 évvel ezelőtt meghirdetett éves pályázataink eredetileg meghatározott mottójára reflektálnak: kortárs művészet, kreativitás, aktualitás és Esztergom.
2017. október 19-ig adhatnak be első körben pályázatot a Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása című pályázatra a hazaicégek. A tét nem kicsi. 33,57 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás kerül kiosztásra a nyertesek között. Az OPTEN céginformációs szolgáltató megvizsgálta mekkora az a cég populáció, amelynek egyáltalán esélye van a támogatás megszerzésére.
A közép-magyarországi régióban pénteken 10-ig, a nyugat-dunántúli régióban pedig 12-ig lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni a gázkonvektorok cseréjéhez, a benyújtás lehetőségét ezután mindkét régióban határozatlan időre felfüggesztik – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken. - írja a vg.hu.
Kúria az utolsó, negyedik esetben is fenntartotta hatályában a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletét, miszerint a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóság nem sértett jogszabályt a korábban a felperesek által vitatott haszonbérleti szerződések megkötésekor - ismertette a Kúria döntését a HNP szerdán. - írja a nepszava.hu.
Több mint 5000 pályázó jelentkezett már az első nap az Otthon Melege Program háztartási nagygépcsere alprogramjára az észak-alföldi régióban, hétfőn délután 5-kor a pályázatbenyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztették ebben a régióban - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-t. - írja a delmagyar.hu.
Amikor Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében az erős országról szóló elképzeléseit sorolta, megemlítette, hogy ennek része az is, hogy futball-világbajnokságot leszámítva nincs olyan nagy világesemény, amit ne tudna Budapest vendégül látni. - írja a 444.hu.
Súlyos problémákat talált márciusi ellenőrzése során az Európai Bizottság a valaha volt legnagyobb, 420 milliárd forintos magyar közbeszerzéssel, így nem kizárt, hogy akár 40 milliárd forintot is vissza kell fizetni – írja a 24.hu. - közölte az index.hu.
Közel 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, amiben vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig – jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter sajtótájékoztatón Budapesten.
Régóta tudjuk, hogy nem egyféle intelligencia van, a magyar iskolarendszer mégis egyetlen egyet ismer, az értelmi intelligenciát, de azt is elképesztő módon, mondta Vekerdy Tamás a Mandinernek adott interjújában. - írja a 444.hu.
Vízparti nádast ajánlott megvételre Mészáros Lőrincnek a terület tulajdonosainak egy csoportja: abban bíznak, hogy a felcsúti polgármester – vagy ahogy egyesek itt nevezik: az újsütetű „balatoni kempingcézár" – nem hagy fel a terjeszkedéssel a térségben. - írja a nepszava.hu.
Már korábban is bedobta azt a kemény javaslatát az Európai Unió igazságügyi biztosa, hogy akkor kaphatjuk meg 2020 utáni EU-pénzeket, ha csatlakozunk a most felálló Európai Ügyészséghez, de egy mai interjúban még világosabbá tette, hogy a két dolgot össze kellene kötni. - írja a portfolio.hu.
Iparági pletykák szerint előre eldöntötték, hogy ki fogja nyerni a Roszatom most kiírt tenderét – mondta Jávor Benedek, a Párbeszéd EP képviselője a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában. - írja a 168ora.hu.
Egyedül Jordán Tamás jelentkezett a pályázati kiírásban szereplő határidőn belül a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói állására – közölte szerdán az intézményvezetői pályázatot kiíró szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője. - írja a 24.hu.