Egyre több gyanús vidékfejlesztési pályázat érkezik a Miniszterelnökséghez; számos esetben olyan cégek próbálnak meg több száz milliós vagy akár milliárdos nagyságrendű támogatást elnyerni, amelyek árbevétele a nullához közelít.
Mintegy 300 milliárd forinttal emelte meg a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) éves fejlesztési keretösszegét, ezzel a 2016 végéig elérhető, magyar gazdaságot ösztönző pályázati keret több mint 2200 milliárd forintra emelkedett - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára - írja a napi.hu.
Miközben nagy elbocsátásokat tervez a kormány a közszférában, jelentősen megemelné a közszolgák utánpótlására szánt keretet, 6,5 milliárd forintra; a külügy humánerőforrás gazdálkodásának megújítására pedig 2,9 milliárd forintot költenek még idén, uniós pénzből - írja a napi.hu.
A 2020-ig tartó uniós fejlesztési időszakra úgy is tekinthetünk, mint öt bő esztendőre, ami után még nem tudni, hogy mi következik – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára pénteken Egerben sajtótájékoztatón - írja a propeller.hu.
Megjelent a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében 1 milliárdos keretösszeggel az Üzleti infrastruktúra fejlesztésének támogatása Pest megyében című felhívás - jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Összesen 89,1 milliárd forint értékben két energetikai felhívás jelent meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében önkormányzati energetikai fejlesztésekre - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t csütörtökön.
Megjelenik idén valamennyi vidékfejlesztési pályázat, a rendelkezésre álló összesen 1300 milliárd forintnyi forrásból 610 milliárdra már jelentkezhetnek az érintettek - mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára Hódmezővásárhelyen.
A napokban fogadta el a kormány a módosított pályázati menetrendet 2016-ra vonatkozóan. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében közel 1900 milliárd forint lesz elérhető még az idén - hívja fel a figyelmet a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Az Eximbank szokatlan feltételű és határidejű pályázatokat hirdetett meg november végén. Az Index információi szerint, bár a határidő már régen lejárt, a bank mélyen hallgat arról, hogy végül ki nyerte el a kiírt összeget.