Hogy mégis mit gondol Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a romákról, afelől nem sok kétségünk van, miután nem is olyan régen kifejtette, hogy nincs még eldöntve, a határon túli magyarul beszélő cigányság „tehertétel-e vagy erőforrás”. - írja a kettosmerce.hu.
„Az nem kultúra, hogy harminc évesen nagymama legyél, vagy tizennégy évesen a harmadik gyereket várd. Ez őrültség, amit mi, cigány férfiak máig elvárunk a nőktől” – fogalmazott a Hetek című hetilapnak Bogdán László, Cserdi roma polgármestere.
Langerné Victor Katalin nagyon fontosnak nevezte, hogy az országos fórum mellett a megyékben is létrejöjjenek egyeztető fórumok, s azokba minden olyan szereplőt be kell vonni, akiknek a felzárkózásban feladata és felelőssége van. - írja a dehir.hu.
Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfői, valamint az uniós központi intézmények vezetői szombaton délelőtt Rómában aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az unión belüli együttműködés folytatása, az EU előtt álló példátlan kihívások jövőbeni közös kezelése mellett.
Az egyháznak szigorúan fel kell lépnie a missziójukat eláruló papokkal, valamint az őket védelmező püspökökkel és bíborosokkal szemben – szögezte le Ferenc pápa egy, a papi pedofíliáról szóló könyv bevezetőjében, amelynek szövegét a La Repubblica című olasz napilap közölte hétfőn.
A római ügyészség újabb vizsgálatot indított Virginia Raggi római főpolgármester, az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusával szemben saját kabinetfőnöke kinevezése miatt - értesült az olasz sajtó kedden - írja az ATV.hu.
Egy borsodi faluban élő tizenhat éves cigány lány szerelmes lesz, kislánya születik, abbahagyja az iskolát, lesz egy fia is, majd szakít a párjával, és egyedül neveli tovább a gyerekeket. Ez volt az indulás - írja a divany.hu.