h i r d e t é s

Tarolt a Suzuki az Év Magyar Autója versenyen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tarolt a Suzuki az Év Magyar Autója versenyen

2020. március 23. - 16:12

Hatalmas siker a Magyar Suzuki Zrt. történetében, hogy az Autós Nagykoalíció és a Járműipar.hu által meghirdetett, az Év Magyar Autója verseny első díját 2020-ban a Suzuki SX4 S-CROSS nyerte el, míg a Vitara ezüstérmet szerzett.

A versenyre a magyarországi autóimportőrök több mint fele benevezte valamelyik 2020-ban fontos autóját. A 39 fős mezőnyből 7 kategóriában hirdettek nyertest, hat díjat a zsűri, a hetediket pedig a közönség szavazta meg.

„Hatalmas öröm számunkra, hogy az Év Magyar Autója kategória arany minősítését az SX4 S-CROSS nyerte el, és vele versengve második helyen a Vitara végzett! Azt gondolom, nem hiába ez a két modell a zsűri hazai kedvence, hiszen mindkettő igazán sokoldalúan használható autó, ezek a modellek minden korosztály számára kiváló felhasználói lehetőségeket tartogatnak. Méltán szerepel mind a Vitara, mind az SX4 S-CROSS rendre az új autó értékesítési listák élén” – mondta Hársfalvi János, a Magyar Suzuki Zrt. marketing vezetője. 

Az Év Magyar Autója választáson további 3 kategóriában (Magyarország Autója, Év Zöldautója, Év Beszállítója) egy 5 fős szakmai zsűri választotta ki az adott kategória legjobbját. 

„További különösen szép eredményként éljük meg, hogy a Magyarország Autója választás kisautó kategóriájában a Swift és az Ignis is bronz fokozatot kapott, valamint, hogy a közönségszavazáson az SX4 S-CROSS az előkelő második helyet érdemelte ki” – fejezte be Hársfalvi János.