A globális rendszerek átrendeződésével a befektetőknek olyan környezetben kell eligazodniuk, amelyben a hagyományos – többek között a kormányzati politikával, a kamatlábakkal és a piaci stabilitással kapcsolatos – alapfeltevések mind bizonytalanabbá válnak. A Fidelity 2025-ös európai befektetői hangulatfelmérése alapján a befektetők körében a hosszú távú célokat illetően továbbra is optimizmus uralkodik, azonban tényleges befektetői tevékenység fokozott óvatosságot tükröz. A befektetési alapelvek, például, hogy volatilis környezetben érdemesebb megtartani a befektetéseket, fenn kell tartani a diverzifikációt és a lehetőségeket aktívan kell kezelni, létfontosságúak a hosszú távú eredmények eléréséhez.
Magyarországot háborúba akarják kényszeríteni, és nem válogatnak az eszközökben - mondta a Weltwoche című svájci hetilapnak Orbán Viktor miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy "Magyarország politikai vezetése elég erős ahhoz, hogy hazánkat távol tartsa a háborútól".
Drasztikusan lecsökkent a Rajna vízszintje, s ha bejönnek az előrejelzések, hamarosan annak a határára kerül a folyó, hogy már nem lehet rajta gazdaságosan árut szállítani. Ez nemcsak a német gazdaságnak jelenthet komoly gondot, de az egész régió üzemanyag- és nyersanyag-ellátását is megnehezítheti.
Svájc korlátozza Genf légterének használatát a Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin közötti jövő heti csúcstalálkozó idejére, egyúttal beveti a hadsereget a biztonság szavatolására - jelentette be pénteken a svájci kormány.