h i r d e t é s

Nyolcezernél is több oltási igazolást hamisíthattak, nyomozás indult Svájcban

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Nyolcezernél is több oltási igazolást hamisíthattak, nyomozás indult Svájcban

2021. december 24. - 06:32

Az elkövetők és a visszaélők is börtönbüntetést kaphatnak.

Forrás: Keystone / Alessandro Della Valle

Oltási igazolást hamisíthattak az északkelet-svájci Sankt Gallenben – közölte a kanton vezetése csütörtökön.

A tájékoztatás szerint okirathamisítás gyanúja miatt indult nyomozás magánkézben lévő koronavírus-tesztközpontok munkatársai ellen. Az elkövetők foglalkozásuk keretében hozzáférhettek az oltási igazolványok kiállítására használt országos rendszerhez, és így több mint nyolcezer hamis igazolást állíthattak ki.

A tetteseket öt évig terjedő szabadságvesztéssel, illetve pénzbüntetéssel sújthatják. Ugyanakkor azokat is börtön, illetve pénzbírság fenyegeti, akik nagy összegeket fizettek a hamis igazolásokért.

Sankt Gallen kanton vezetése egyben hangsúlyozta, hogy az illegálisan kiállított igazolásokat érvénytelenítik.
Sankt Gallen 61 százalékos átoltottsággal a svájci kantonok között az utolsók között van. Az alpesi országban az átoltottság aránya nagyjából 67 százalék.

A 8,6 millió lakosú országban a járvány kitörése óta 1 227 395 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 12 056-an hunytak el a kórban. (Ripost)