A lábunk alatt szaladgáló gyerekhez olyan szeretettel szóltak, ami édesanyámat és gyerekkoromat idézte. A gyerek pedig hároméves kora ellenére olyan szókinccsel rendelkezett, ami egy hatévesnek is javára válna. Csak ültem és bámultam.

De ezzel még nincs vége. Anya és lánya kocsiba ültetett és megmutatták azt, amire büszkék falujukban. Nem diszkóklub, nem városi strand, hanem valami más.

Megmutatták a Tisza kastélyt, annak ódon falait, melyben mindketten tanultak. Mert fiatalkorukban ez általános iskola volt. Ma is él bennük annak kisugárzó szelleme és a "Tisza" család jelenjüket is meghatározó története. A családé, mely ennek az országnak két miniszterelnököt is adott. Előrevetítették félelmüket, mert ezt a kastélyt most felfogják újítani. Azt fogják elveszteni, amit számukra a falak sugároztak. Biztos szép lesz, de más lesz. Majd belépődíjat szednek és kommerszé válik az, ami eddig mindennapjaik része volt.

Megmutatták a temetőt, a kriptát, ahol a Tisza család tagjai nyugszanak. Nem egy magyarkodó, felfuvalkodó, zsinóros viseletet hordó vendéglátóról beszélek, aki bajuszát pördíti, hanem egy cigányasszonyról és lányáról, akik mellett ott szaladgált a hároméves legifjabb nemzedék is. Ők erre büszkék!

Majd hazamentünk. Anya és lánya ajándékot adtak nekem. Szerintetek mit kaphattam? Valami mulatós CD-t? Egy üveg italt az útra? Kapaszkodjatok meg. Erdős Pál és Székely Árpád "A Tiszák titkai" c. szépmíves kiadását adták nekem, ami egy gyönyörű kötetbe rendezi a Tiszák történetét.

Majd beírtak mindketten számomra valamit. A fekete gyémánt lány üzenete személyes, szívhez szóló üzenet, amit nem osztok meg veletek. Az anyáé nem csak nekem szól, aki 30 évet éltem külföldön, majd hazajöttem, hanem bárkinek, aki ebben az országban él. Íme:

A fekete gyémánt édesanyja vagyok. Mindketten Geszten élünk születésünktől fogva. Imádjuk szülőfalunkat! Mit adhatnánk neked, ha nem ezt a könyvecskét e jeles nap alkalmából. Kívánom neked szeretettel: szeresd meg úgy Magyarországot, ahogyan mi is szeretjük Gesztet és találd meg a helyed.

Geszt, 2020. február 20.

Azért, hogy elejét vegyem mindenféle személyeskedésnek, neveket nem említek. Akinek kell, úgyis tudja, kikről szól a történet.

Megírtam, hogy adjátok hírül. Nem az a magyar, aki magyarkodik, hanem az, aki tud büszke lenni múltunkra, kultúránkra. (Itt a jelent nem említem, mert az förtelmes, arra nem lehetünk büszkék!).
Egy cigány család Tisza kötetet adott ajándékba. Vigyétek hírét. Én most ezt teszem.