h i r d e t é s

Teljes bizonytalanság - A Quaestor-ügy óta nyugtatón élek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Teljes bizonytalanság - A Quaestor-ügy óta nyugtatón élek

2015. április 10. - 10:03
0 komment

A tavaly csődbe ment Széchenyi-hitelszövetkezeti megtakarítását a Quaestorhoz vitte át olvasónk. A pénze beragadt, a jövő bizonytalan.

- Megbíztam a Quaestorban, hogyne tettem volna, hiszen úgy egy évtizede ügyfelük vagyok, vagyis úgy tűnik, hogy voltam - kezd történetébe egy Sopron melletti falun élő olvasónk.

- Idén márciusig semmi gond nem volt. Amikor lejért egy értékpapír, akkor rendre pontosan elszámoltunk. Egy részét visszaforgattam, ahogy éppen megengedte az anyagi helyzetünk. Aztán villámcsapásként ért bennünket a hír: bajok vannak.

- Az ügy kirobbanása óta nyugtatókon élek - folytatja szomorúan. - Negyvenegy év munkája veszhet el. Három gyermeket felneveltem, három adófizetőt adtam az országnak, s most ott tartunk, hogy a fiatalok külföldre költöznének.

- Hogyne tennénk ezt, amikor azt látják, hogy nincs jelentősége az adott szónak. Több sorstársammal is beszéltem, akik egyre türelmetlenebbek, idegesek. Belebetegszenek. Hivatalos tájékoztatást alig kapunk. Nekünk kell összeszedni a hírmorzsákat.

Olvasónk kétszeresen is szerencsétlennek érezheti magát. Volt megtakarítása a tavaly decemberben csődbe ment Széchenyi-hitelszövetkezetben. Ahhoz a pénzhez az Országos Betétbiztosítási Alap útján hozzájutott.

- Mivel megbíztam a Quaestorban, s nem szerettem volna, ha ismét futnom kell a pénzem után, hát befektettem náluk - tudjuk meg.

- A minap a soproni irodában jártam, amikor meglepődve vettem tudomásul, hogy bizonyos esetekben még mindig fogadják a befizetéseket. Hát, kérdezem, hol van ilyenkor a NAV, vagy a hatóságok? Mindenesetre feljelentést tettem a megyei ügyészségen. Onnan továbbították a levelet a fővárosba. Így legalább nyoma van.

- Ahogy telik az idő, úgy fogy a bizodalmam, hogy valaha is hozzájuthatok a családunk befektetett pénzéhez - teszi hozzá.

A Quaestor ígérete szerint március 31-től elektronikus úton, telefonon, vagy postán közli az érintettekkel az egyenlegét.

- Nem akartam én sem stadiont sem Győrben, sem Felcsúton, megbíztam bennük, de most azt sem tudom, hogy a pénzem a fiktív kötvényekbe fektették-e be, vagy mi lett a sorsa - mondja. - A minisztériumok persze időben kivették a befektetést.

Maga Orbán Viktor miniszterelnök mondta Sopronban, ő adott utasítást erre. Szomorú vagyok, amikor azt látom, hogy a politikusok pökhendien állnak az ügyhöz. Kérdezem: mi, az oly sokszor emlegetett kisemberek hol vagyunk? A sor végén. Mint mindig, ha baj van…

 

kisalfold.hu (Címlap: Ki tudja, mit hoz a jövő. Fotó: kisalfold.hu archívum)