Ki az utcára! – tudtam meg immár idehaza az Index tudósításának címéből, hogy többek között mit mondott Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd Magyarországért által közösen szervezett vasárnapi, budapesti ellenzéki tüntetésen. Ezek szerint a tudósító elég közel helyezkedett a színpadhoz, esetleg jól fülelt valamelyik médium helyszíni közvetítésére. Én ugyanis a helyszínre baktattam, ám lényegében semmit nem hallottam. Legfeljebb sorstársaim morgolódását…

Az ok igen prózai. Miért, miért nem? – a színpad előterét leszámítva – nem hangosították be a Bem teret. Ezért néhány száz társammal együtt úgy keringtem, hogy sem nem hallottam (hallottunk) egy mondat nem sok, annyit sem a beszédekből, de még csak nem is láttam (láttuk) a szónokokat. Feltehetően csak a színpad előterében, a külügyminisztériumi épületnél katlanszerűen húzódó térrészen, mintegy negyven-ötven méteres mélységben szorongók részesültek az élményben, a hátrébb és oldalt állók már nem. Abból következtettem erre, hogy a téren lévő tömegnek ez a talán egynegyednyi része reagált a hallottakra, hol füttyögésekkel, hol pfujolásokkal.

Mindenki más csak a fülét próbálta hegyezni, mit is akarnak mondani az ellenzéki politikusok annak apropóján, hogy a héten, az Európai Parlamentben kétharmados többséggel fogadták el azt a jelentést, amely szerint a korrupt Orbán-rendszeraláássa a demokrácia magyarországi intézményrendszerét. Az egyre reménytelenebbül keringők hada a nyakát is fölöslegesen nyújtogatta, mert a színpadot nem a tér legmagasabb, hanem a Duna felőli, legalacsonyabb részén helyezték el, s arra legfeljebb a Bem-szobor talapzatán tanyázók láthattak rá.

Jó magam, félóra elteltével, szép komótosan, amiként jöttem, elindultam hazafelé. Nem voltam egyedül. Így viszont abban az élményben lehetett részem, hogy szembe találkoztam az MSZP egyik prominensével, országgyűlési képviselőjével, az ATVbeszélgető-műsorainak gyakori szereplőjével, aki egyébként a szociális ügyekben való megszólalásaival hozzáértésről, érzékenységről tesz tanúbizonyságot. Másodmagával lépegetett, látható sietség, és különösebb izgalom nélkül. Alighanem abból indult ki: még nincs itt a nemzeti nem együttműködés rendszerének végnapja. Akármennyit is késhet, belátható időn belül nem mulasztja el a történelmi eseményt.

Az ám! De ellenzéki politikustól ez meglehetősen rossz üzenet. És bár, az Indextudósítása szerint, azzal hirdetett újabb tüntetést Gyurcsány Ferenc, hogy „Ki az utcára kedden, öt órakor és maradunk!”, én már kedden biztosan nem megyek vissza, s főleg nem maradok. Nem mintha nem láttunk volna már ilyet az elmúlt időszakban, Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban, s főleg néhány évvel ezelőtt Ukrajnában. (Más kérdés, hogy utóbbinak az ország szétesésében lett végül szerepe.) De gyanítom, hogy Gyurcsány csupán teátrális kijelentéseinek sokadikát röptette el. Túl azon, hogy nem is értem, hol és hogyan akarja táboroztatni nyugdíjasait, de azt is észre kellene vennie végre, hogy sem a társai, sem ő maga nem elég elszánt ehhez. Hogy a Tiborci panaszoknál tovább nem jutó magyar népről ne is beszéljek. Mindenesetre, ha egyszer mégis komoly lépésre határozzák el magukat, ne feledjék: először arról kell gondoskodniuk, hogy szavuk technikai értelemben is eljusson az emberekhez! E nélkül minden hiábavaló... #

Szerző: Kabai Domokos Lajos / BEKIÁLTÁS Blog

A blogposzt alatt szavazhat is >> KATT IDE <<