h i r d e t é s

Tiborcz ellen pereskedik a halott Pharaon fia!

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Tiborcz ellen pereskedik a halott Pharaon fia!

2018. március 23. - 09:23

Céges pert indított a néhai Gaith Pharaon fia, Laith Pharaon, a nemzetközi cégbirodalom 49 éves örököse és közismert sportoló: a per egyik alperese az apja nevét viselő cég, a Pharaon-Kappa, a pereskedés tárgya pedig a Postabank székház tulajdonjoga lehet – írja törvényszéki és céges adatnyilvántartásokra hivatkozva az Alfahír.

Forrás: Budapest Beacon

A portál szerint eddig is nyílt titok volt, hogy az Amman M. A. Abu Namous nevén és ügyvezetése alatt levő kft.-k valójában Gaith Pharaon magyarországi érdekeltségeit takarják, most ez be is bizonyosodott. Laith Pharaon három cége ugyanis pert indított Namous és a Pharaon név mögé biggyesztett görög betűkkel jelölt cégek ellen. - írja a Magyar Nemzet

A felperesek a Bay View International Group S.A., a Pharaon Investment Group Limited Holding és a Pharaon Commercial Investment Group. Az alperesi oldalon pedig szerepel az a Pharaon-Kappa Kft. is, melyet Orbán Viktor barátjának, Adnan Polatnak Hollandiában bejegyzett cégétől, a HBRE International Investments B.V.-től, valamint Orbán vejének, Tiborcz Istvánnak BDPST Zrt.-jétől vásárolt meg a Pharaon-Omega Kft. A céget ekkor még AMX Nador House Kft.-nek hívták – a név magáért beszél, a vállalkozás ugyanis azzal a céllal alakult, hogy megvásárolják a budapesti József Attila utca és József nádor tér sarkán található egykori Postabank-székházat.

Kézről kézre járó cégek

Ez egy kalandos úton-módon sikerült is – emlékeztet az Alfahír. A céget Suat Gökhan Karakus török üzletember alapította, aki gyakorlatilag nevezhető a Galatasaray focicsapat korábbi elnöke, a milliárdos török nagyvállalkozó Adnan Polat magyarországi intézőjének. Polat és Orbán Viktor jó kapcsolatára akkor derült fény, amikor a Bors lefotózta őket a felcsúti Pancho Aréna tetején.

Polat és Tiborcz kormányzati és üzleti kapcsolatainak nyilvánossága pedig még régebbre nyúlik vissza. 2016 júniusának elején a Magyar Narancs készített fotókkal dokumentált tényfeltáró anyagot arról, ahogy Karakus, Polat, Tiborcz István, Orbán Ráhel, Namous, illetve Rahói Zsuzsanna, a Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda tanácsadója – aki már 2012-ben is a miniszterelnök nemzetközi stábjában dolgozott főosztályvezetőként – egymást váltották a Széchenyi István téri Gresham-palota teraszán.

Az ingatlan 2006-ban került a Nádor Palace Kft. tulajdonába, a cég éves beszámolói szerint, a könyv szerinti értéke 1,85 milliárd forint volt. (Az euró árfolyama ekkoriban 252-255 forint között mozgott.)

Kis kitérő, hogy 2006 decemberében György István, a Fidesz fővárosi képviselője egy olyan határozati javaslatot terjesztett elő, melyben azt javasolta, hogy a közgyűlés a 7,2 millió eurós ügylet során éljen elővásárlási jogával. Az akkori MSZP–SZDSZ alkotta többség nem fogadta el a javaslatot, így az ingatlan nem a fővároshoz, hanem a Nádor Palace Kft.-hez került.

Pár hónappal később a 7,2 millió euróért megvásárolt ingatlanra egy csaknem 9 millió eurós úgynevezett keretbiztosítéki jelzálog került, mely rajta is maradt a Postabank-székházon 2016 júniusáig. Ekkor azonban a ház az AMX Nador House Kft. tulajdonában állt, mely cégnek üzletrészei már a Pharaon-Omega Kft.-nél voltak.

A Nádor Palace el is kezdte a felújítást, a beruházások folyamatosan növelték az ingatlan értékét, mely a kft. 2014-es beszámolója szerint több mint 2,5 milliárd forint volt. Vele szemben a vállalkozás mérlegében 855 millió tulajdonosi kölcsön, illetve kb. 2,2 milliárd forint rövid lejáratú kötelezettség szerepel.

Tiborcz képbe kerül

Az AMX Nador House-t alapítása után nem sokkal, 2015. szeptember 14-én Polat intézőjétől, Karakustól megvették Polat, valamint Tiborcz cégeit – mozgolódásukra akkor a 444.hu is felfigyelt.

Még ebben a hónapban a 9 millió eurós jelzálog jogosultjának személye megváltozott: az Unicredit Bank helyett az AMX Nador House lett a jogosult. Mi több, másnap a Postabank-székház tulajdonjoga is az AMX Nador House-hoz került. A cég 2015-ös beszámolójában meg is jelenik az ingatlan értéke, de csak 1,986 milliárd forint értékben.

Ezzel párhuzamosan a Nádor Palace Kft. szó szerint „kiürült”, az eredménykimutatásban 1,9 milliárdos bevétel szerepel (a Postabank-székház eladása), ráfordítások között az ingatlan azóta 2,6 milliárdos könyv szerinti értékre emelkedett értékével. A rendkívüli bevételek között pedig megjelenik egy 900 milliós rendkívüli bevétel, ami valószínűleg a már emlegetett alapítói kölcsön elengedéséből, illetve hitelátvállalásból származhat.

800 millióért adhattak túl rajta

Azt az Alfahír sem tudja, hogy az AMX Nador House Kft.-t mennyiért szerezte meg a Polat-féle HBRE, illetve a Tiborcz-féle BDPST Zrt., ugyanis ők a vállalkozást 2016. március 17-én továbbértékesítették a Namous nevén szereplő Pharaon-Omega Kft.-nek. Így az AMX Nador House 2016. május 31-én kelt, 2015-re vonatkozó éves beszámolóját már Namous írta alá, a céget pedig átnevezte Pharaon-Kappa Kft.-vé. Azt viszont nyomon követhető, hogy a Pharaon-Omega 866 millió 233 ezer forintot fizetett a HBRE-nek és a BDPST-nek, ugyanis ez a szám szerepel a Pharaon-Omega 2016-os beszámolója kiegészítő mellékletében kapcsolt vállalkozás értékeként. És mivel ennek a cégnek nincs másban tulajdonosi részesedése, ez csak a Pharaon-Kappa (lánykori nevén: AMX Nador House) Kft. vételára lehet.

A cikk elején említett szerződés érvénytelensége iránt indított per csütörtökön kezdődött a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumán. Az Alfahír szerette volna megtudni, hogy pontosan mi is a per tárgya, ezért e-mailben kereste meg Pharaon nemzetközi cégeit, illetve a Fővárosi Törvényszéket is, hogy adjanak tájékoztatást az ügy rövid leírásáról. Választ eddig nem kaptak, a tárgyalást pedig a bíróság (alperes kérésére, felperes beleegyezésével) üzleti titokra hivatkozva zárttá minősítette.

Ami biztos, a korábban Tiborczék tulajdonában állt Postabank-székház tulajdoni lapján szerepel a perindítás ténye 2017. december 17-i érkeztetéssel. Az is egyértelmű, hogy az épületre az állam is szemet vetett, hiszen idén januárban elővásárlási jogot jegyeztek be a székházra – az ingatlan így csak úgy kerülhet magántulajdonoshoz, ha az állami vevő lemond róla. 

 

mno.hu