h i r d e t é s

Tilos mostantól Esztergom szimbólumrendszerét politikai célokra (is) használni, a közerkölcs védelmében

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tilos mostantól Esztergom szimbólumrendszerét politikai célokra (is) használni, a közerkölcs védelmében

2021. december 17. - 08:42

A "közösségi együttélés" szabályiról hozott rendeletet az esztergomi Fidesz

Gulyás Gergely és Völner Pál egy rezsicsökkentős fóruma Esztergomban - Forrás: Szeretgom

Cserép János (Szeretgom) nem hagyta szó nélkül Esztergom új "közösségi együttélés szabályairól" szóló rendelet szövegezését.

"Fel kellett ma szólalnom az új "közösségi együttélés szabályairól" szóló rendelet szövegezése kapcsán, mert megint sikerült valami csodásat alkotnia a jogi csapatnak a városházán. A következő szöveg került bele a rendeletbe:
"A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást tanúsít az, aki a település címerének használatára, a használat korlátaira és ábrázolására vonatkozó szabályokat megszegi, és:
(...)
b) a város címerét közerkölcsöt sértő kiadványokon, tárgyakon, politikai szervezet és jelöltet állító civil szervezet tevékenysége során, valamint szimbólumrendszerében, kiadványain, szórólapjain, más reklámhordozóin használja"
Felmerül a kérdés, hogy mi az, hogy "közerkölcsöt sértő politikai szervezet" - a mondat magyar helyesírás szerinti értelmezése alapján ugyanis ezek szerint létezik nem közerkölcsöt sértő politikai szervezet is, ami használhatja a szimbólumrendszerében a városi címert. Ki dönt a közerkölcsről?
A példa, amit felhoztam egyszerű volt: tegyük fel, hogy beindul végre az esztergomi turizmus, tele lesznek a Hernádi szállodák turistákkal, a Grand Hotel gyerekek által és családok által nem látogatható wellness részlege is elkészül amit ellepnek a szinglik és a homoszexuális párok. Családos ember ilyen helyre nem nagyon jár, több okból sem, szóval a fizetőképes célközönség egy jelentős része ezen demográfiából kerül ki. Szóval képzeljük el, hogy Kanadából két meleg favágó egy hét esztergomi grand hotel wellness-szel ajándékozza meg magát és egymást, és a városban sétálva eltévednek a polgármesteri hivatal elé, ahol egy ölelkezős-csókot váltós szelfit készítenek és töltenek fel az instagramra, a háttérben a város címerével. De egyből ott terem a közterületfelügyelet és észlelve a jogszabályban nem is definiált közerkölcs sérelmét, megbírságolja őket.
A példa nyilván életszerűtlen, de minek hozunk ilyen szabályokat, amik ilyen életszerűtlen dolgokat lényegében kriminalizálnak?
A rendeletnek több egyéb problémája is volt, ezeket fel is soroltam, de egyiket sem orvosolta a képviselőtestület. Nem leszünk például olyan zöld város, ahol benzines gépek helyett kecskékkel lehet a közterületen füvet legeltetni: ez mostantól tilos és büntethető." - írta a képviselő Facebook oldalán