h i r d e t é s

Tízezreket bukhatnak fizetésükből a dolgozók

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Tízezreket bukhatnak fizetésükből a dolgozók

2016. január 29. - 15:29
0 komment

Egyszerű trükkel, átsorolással érheti el a kormány, hogy a jelenleg a központi államigazgatásban dolgozók kevesebbet keressenek. Ha ugyanis a minisztériumi háttérintézményeknél dolgozók a megyei, netán a járási kormányhivatalok szervezetébe kerülnek, akkor úgy csökkenhet az illetményük, hogy közben kormánytisztviselők maradnak.

Az államigazgatásban dolgozók az állásuk mellett a bérükért is aggódhatnak // Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Több tízezer forintnyi, sőt vezető beosztásúak esetében akár százezres nagyságrendű is lehet az az illetménycsökkenés, amit a kormány elérhet háttérintézmények megszüntetésével - írja a Magyar Nemzet. Mint arról beszámoltunk, a kabinet a tervek szerint február 10-én véglegesíti azt az intézményi „halállistát”, amelyen 73 állami, országos háttérintézmény, illetve költségvetési szerv szerepel. Az első információk arról szóltak, hogy ezen intézmények közül 13 jogutód nélkül megszűnik – például a Külügyi és Külgazdasági Intézet és a Design Terminal –, további 60 háttérintézet pedig – köztük például az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vagy az Oktatási Hivatal – beleolvad a fenntartó minisztériumba. A Lázár-féle elképzelés a legutóbbi információk szerint azzal kalkulál, hogy a megszűnő központi hivatalok hatósági jellegű elsőfokú feladatait, így a nyilvántartások vezetését és a hatósági ellenőrzéseket a kormányhivatalokhoz delegálná, a másodfokú feladatok pedig a minisztériumokhoz kerülnének.

A túlélők is komoly érvágáson eshetnek át

Csakhogy azzal, ha egy központi államigazgatási szerv helyett egy területi szerv, azaz a fővárosi vagy megyei kormányhivatal, netán a járási hivatal szervezeti egységévé válnak bizonyos szervezetek, jelentősen csökkenhet az ott dolgozók illetménye. Ezek az emberek az átalakítás után is kormánytisztviselőként láthatják el a munkájukat, csak épp kisebb javadalmazásért. Ha például a nevében is jelzett országos hatáskörű Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság az illetékes kormányhivatalokhoz kerül, akkor az ott dolgozó több száz embernek 20-30 százalékkal is csökkenhet a fizetése. Jól jelezte ezt a folyamatot, amikor tavaly év elején a Magyar Államkincstártól több feladatot – például a családtámogatások felügyeletét – áttették a kormányhivatalokhoz, az ezzel foglalkozók illetménye az átalakítás után a megyei, illetve járási szinten jelentősen kevesebb lett.

Őrült faragás jöhet

Lázár János miniszter a múlt héten már utalt arra, hogy a beolvasztás után az eddigi költségkeretnél 20 százalékkal kevesebbet kapnak az intézmények. Ezt az eddigi hírek szerint jelentős létszámleépítéssel vagy a fizetések csökkentésével érik el, most azonban úgy tűnik, mind a kettőre számíthat az állomány.

Nemcsak az illetmények lefaragása okozhat gondot, hanem az elbocsátások is. Arról a múlt héten a Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszélt, hogy a változtatások nagyjából 50 ezer embert érintenek majd, és biztosan lesznek, akik elveszítik állásukat. Ám a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Csepreghy Nándor tegnap az ATV-nekmegerősítette, hogy a ciklus végéig, tehát a következő két évben nem hat- vagy tízezer, hanem 100-150 ezer fővel csökkenhet az államigazgatásban dolgozók száma.

A feszültség már most tapintható ezeknél a szervezeteknél. Csepreghy Nándor azzal igyekezett megnyugtatni az érintetteket, hogy a kormány „eddig senkinek nem engedte el a kezét”, a százezres leépítés terve akkor valósulhat meg, ha a gazdasági növekedés a tervek szerint alakul. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a jelenlegi intézményi átalakítási tervek még nem véglegesek, az, hogy a listán szereplő intézmények közül melyik szűnik meg, még nincs eldöntve.

Foghíjas életpályamodell

Az állami tisztviselői kar, ezen belül elsősorban a járási hivatali dolgozók esetében tervezi ugyan a kormány életpályamodell kidolgozását, de a közel 100 ezer fős közszolgálati tisztviselői kar nagyobbik része  nem számíthat erre – hívta fel a figyelmet a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége. A kormány 2014 végén döntött a közigazgatási életpályák érdekében szükséges teendőkről, de ezt egy évvel később hatályon kívül helyezték, az új határozat pedig már csak az állami tisztviselői karra fogalmaz meg célokat.

 

mno.hu