Több mint háromezerrel nő a református óvodai férőhelyek száma 2022-re
A jövő év végére befejeződik a Magyarországi Református Egyház (MRE) óvodaprogramja, amelynek keretében 47 új óvoda épül és 19-et felújítanak, így 2022-re 3200-zal nő óvodai férőhelyek száma - mondta Bogárdi Szabó István, az MRE zsinatának lelkészi elnöke az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A református püspök hozzátette: jelenleg hétezer gyermek jár református óvodába.
Ismertetése szerint az óvodaprogram építkezéseinek valamennyi terve elkészült, döntő többségében kiírták a közbeszerzési pályázatokat, a projektek harmadánál el is kezdődtek az építkezések.
Mint elmondta, az új óvodák helyszínének kiválasztása kétéves folyamat volt. Elsősorban olyan nagyvárosokban építkeznek, ahol jelentős számú református él, és ahol a szülők ezt igényelték "Nagykanizsától Nyíregyházáig, Pécstől Miskolcig".
Reményeik szerint később a kisebb településeken is épülhetnek majd új óvodák - tette hozzá.
Kitért arra: a 19 óvodafelújítás során bővítik az intézményeket, például tornateremmel, és a felújításnak minden esetben része az energetikai korszerűsítés.
Bogárdi Szabó István szólt arról is:
a református óvodákba más felekezetű és nem vallásos szülők gyermekei is járhatnak, amennyiben a szülők elfogadják a református pedagógiai elveket.
Hozzátette:
a református óvodákban van elemi szintű hitoktatás, amelynek része a vallásos érzék kialakítása és az imádkozni tanulás.
Nem gyermekmegőrzőnek tekintjük az óvodát, hanem a családokkal egyetértésben, egyházi közösségben, egészséges világlátású gyermekeket szeretnénk nevelni
- fogalmazott Bogárdi Szabó István.
(MTI)