h i r d e t é s

Több mint hétezer év a gyógyítás szolgálatában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Több mint hétezer év a gyógyítás szolgálatában

2019. október 17. - 14:21

 

Idén ötvenegyedik alkalommal rendezi meg a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara az Egyetemi Orvos- és Fogorvos Napot, amelynek keretében az egykor itt végzettek átvehetik jubileumi diplomáikat.

Illusztráció: pecs.ma

Ami azt jelenti, hogy az 1969-ben végzettek „arany”, az 1959-ben végzettek „gyémánt”, az 1954-ben végzettek „vas” oklevelet kapnak. Idén százhatan vehetnek át arany, huszonhárman gyémánt és heten vas diplomát, annak elismeréseként, hogy 50, 60 vagy 65 éve végeztek Pécsett, azaz ennyi időt töltöttek életükből orvoslással – gyors számolást követően összesen a címben is megjelölt több mint 7000 évet!

A rendezvény több mint fél évszázados hagyománya szép példája annak, hogy az Általános Orvostudományi Kar nemcsak jelenlegi, hanem minden – már végzett – hallgatóját egyaránt fontosnak tartja. Az általános orvos szakon az évfolyamtalálkozókra az idei évben a 2009-ben, a 2004-ben, az 1999-ben, az 1994-ben, az 1989-ben, az 1984-ben, az 1979-ben, az 1974-ben, az 1969-ben, az 1964-ben, az 1959-ben, az 1954-ben és az 1949-ben, fogorvos szakon a 2009-ben, a 2004-ben, az 1999-ben, az 1994-ben, az 1989-ben és az 1984-ben végzetteket várják vissza sok szeretettel.

A találkozási lehetőségeken kívül a Kar életét, múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal, kiállításokkal várják az egykori diákokat, ma már tapasztalt orvosokat, amelyek közt könyvbemutató, emlékfotó készítése és olyan, újnak számító létesítmények meglátogatása szerepel, mint a Dr. Entz Béla Klinikai Oktatási Központ, Szimulációs Oktatási Központ (MediSkillsLab) vagy az épülő új elméleti tömb. Az Egyetemi Orvos- és Fogorvos Nap az évfolyamok számára rendezett vacsorákkal zárul. 

 A rendezvény programjai és a tudnivalók részletesen a http://alumni.aok.pte.hu/orvosnapok címen érhetők el.

 


 

h i r d e t é s