h i r d e t é s

Több mint száz egyetemi oktató állt ki a félrefordított mondat miatt támadott Krekó mellett

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Több mint száz egyetemi oktató állt ki a félrefordított mondat miatt támadott Krekó mellett

2021. január 14. - 13:40

 

A politikai elemző mondatát félreértelmezték a magyar kormányközeli médiában, azóta számos halálos fenyegetést kapott.

Krekó Péter - Forrás: Facebook / Political Capital

Több mint száz európai és amerikai egyetemi oktató állt ki Krekó Péter kutató, elemző, a Political Capital elemző intézet igazgatója, az ELTE tanára mellett egy írásos állásfoglalásban, miután a magyar médiában egy félrefordítás miatt lejárató kampány indult ellene.

"Elítéljük a magyar sajtóorgánumok támadásait Krekó professzor személyes integritása és emberségessége ellen, és azokat az alaptalan állításokat, melyek szerint összeesküvést szítana, hogy ártson a magyar állampolgároknak" - írják a közös állásfoglalásban, amit a Indiana Egyetem Orosz és Kelet-Európai Intézetének Facebook-oldalán tettek közzé, és amit több mint száz egyetemi oktató írt alá.

Krekó Péter, a Politico című brüsszeli híroldalnak nyilatkozott a magyar járványkezelésről és oltásellenességről több más magyar szakemberrel együtt. A december 26-án megjelent cikk végén így fogalmazott (magyarra fordítva): "ha aláássák az emberek beoltásra való hajlandóságát, ennek politikai következményeit Orbán viselheti".

A magyar kormányközeli médiában úgy értelmezték szavait, mint a magyar ellenzéknek megfogalmazott üzenetet, stratégiai tippet. Annak ellenére, hogy a cikkből egyértelműen kiderült, hogy a politikai elemző a magyar kormány stratégiáját kritizálta, attól tartva, hogy még jobban elbizonytalanítja az embereket az, hogy sokat beszélnek a kínai, illetve az orosz oltásról, melyeket a magyarok túlnyomó többsége elutasít.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök is megszólalt az ügyben: a gonoszságnak nincs határa, fogalmazott január 3-án. Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet publicistája pedig aláírásgyűjtést indított, melynek aláírására buzdított többek közt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is.

Miután több cikk és híradás szólt erről Krekó és a Politico is pontosította a félreinterpretált mondatot, a Political Capital pedig bejelentette, hogy jogi lépéseket tesznek azon sajtótermékek ellen, ahol a kifordított verzió miatt támadták az elemző intézet vezetőjét.

A Politico január 5-ei hírlevelében írt a magyar kormánypárti médiában zajló kampányról, és fejtette ki bővebben a kiragadott mondatot. "A megjegyzés egyértelműen Orbán Viktor miniszterelnök stratégiájáról szólt, a kormányzati irányírású média több tucat cikket közölt, amelyek hamisan állították, hogy azzal az elemző ellenzéki politikusokat biztat az oltásokba vetett bizalom aláásására és az állampolgárok életének feláldozására, politikai előnyökért cserébe

Közben több sajtóorgánum és Krekó Péter magyar és külföldi kollégái közül is számosan kiálltak a számos halálos fenyegetést kapó elemző mellett, és elindult egy, az ellene zajló kampány leállítását követelő petíció is.

Krekó a bizalom növelésére adott tippeket az Euronews riportjában

Krekó Péter két nappal a Politico cikk megjelenése után az Euronews magyar adásának is nyilatkozott. A Political Capital igazgatója arról beszélt, hogy a védőoltások felé a bizalmat elősegítheti az is, ha a vezető politikusok beoltatják magukat.

"Jelent meg nemrég egy olyan tudományos publikáció, amely 15 ország közvélemény-kutatásai alapján jutott arra a következtetésre, hogy a hatóságokba vetett bizalom a legalapvetőbb abból a szempontból, hogy valaki bízik-e az oltásokban vagy nem bízik az oltásokban. És éppen ezért tartom én azt problémásnak, hogy a kormány nagyon hangosan reklámozza azokat a vakcinákat, amikben az állampolgárok nem nagyon bíznak: az orosz és a kínai vakcinákban".


A KSH legfrissebb kutatásának eredménye

A KSH legfrissebb közvéleménykutatása szerint a válaszadók kicsit több mint ötöde (21,9%) válaszolta csak azt, hogy beoltatná magát, és kicsit több mint egyharmad (34,6%) választotta a "talán" opciót. Kicsivel kevesebben, (31,8%) mondta azt, hogy nem oltatja be magát. Ez enyhe javulás, miután december első hetében a válaszadók több mint egyharmada volt elutasító az oltással kapcsolatban. (Euronews)


 

Kommentek

h i r d e t é s