Több százan jelentették fel Angela Merkelt
Németországban több száz feljelentés érkezett a szövetségi legfőbb ügyészséghez Angela Merkel kancellár ellen az európai migrációs válsággal összefüggésben.
Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes vádhatóság csütörtökön megerősítette a kancellár ellen százas nagyságrendben beérkező feljelentésekről szóló híreket. Csaknem 400 olyan büntetőfeljelentést tettek Angela Merkel ellen, amely az ország biztonságát érintő ügyekben illetékes legfőbb ügyészség hatáskörébe tartozik. A hatóság szóvivője a feljelentések tartalmáról nem nyilatkozott, de közölte, hogy valamennyit megvizsgálják - írja a Fullánk.
A Focus című hírmagazin hírportálja (Focus Online) és a taz című berlini baloldali-alternatív lap beszámolói szerint a feljelentők mindenekelőtt hazaárulással vádolják a kancellárt.
A Focus Online gyűjtése szerint az egyik feljelentő azt írta, hogy Angela Merkel a Magyarországról elindult menedékkérők beengedéséről szeptember 5-re virradóra hozott döntésével veszélybe sodorta az alkotmányos rendet, és olyan állapotokat idézett elő, amely akár a németek testi épségét és életét is veszélyeztetheti. A feljelentő kiemelte, hogy a "harmadik világból származó, a (német) kultúrától idegen menekültek tömeges és a történelemben példa nélkül álló beáramlása" akár "teljes mértékben alááshatja" Németország alkotmányos rendjét.
A taz szerint nyilvánvaló, hogy a feljelentések özöne jobboldali radikális, populista csoportok tevékenységének tulajdonítható. Egy ismert jobboldali radikális portálon egy mintaszöveget is megjelentettek a feljelentők dolgának megkönnyítésére.
Holm Putzke, a passaui egyetem büntetőjogra szakosodott kutatója a Focus Online-nak azt mondta, hogy az ilyen feljelentések teljességgel megalapozatlanok, és a legfőbb ügyészség elutasítja majd őket, egyebek között azért, mert nincsen arra utaló jel, hogy a jelenlegi migrációs folyamatok fenyegetnék Németország fennmaradását, függetlenségét, területi épségét, alkotmányos rendjét.
Ugyanakkor a napokban maga Holm Putzke is felvetette Angela Merkel büntetőjogi felelősségét egy - az egyetem honlapján megjelentetett - jogi szakvéleményében, amely feltűnést keltett a német sajtóban. A kutató szerint ameddig a tartózkodási jogcím nélküli belépés az országba - vagyis az illegális határátlépés - bűncselekménynek számít, addig büntethetők azok is, akik elősegítik az ilyen cselekményt.
Ezen az alapon pedig büntethetők például a vonatvezetők, akik a menedékkérőket Ausztriából Németországba szállító különvonatokat vezetik, de talán a kancellár is, hiszen legalábbis a Magyarországról elindult menedékkérők beengedéséről hozott döntéssel, illetve a döntés meghozatala óta aktívan elősegíti az illegális határátlépést és nem törekedik az ilyen cselekmények beszüntetésére.
A passaui egyetem professzora azonban nem Angela Merkel vagy a vonatvezetők felelősségre vonását szorgalmazza, hanem az ellentmondásos jogi szabályozásra akarja felhívni a figyelmet, és úgy véli, segíteni kell a menekülteken, természetesen a jogszabályi keretek között, amelyeken viszont szükség esetén változtatni is lehet.