h i r d e t é s

Tömegrendezvényt szervezett Bicske fideszes polgármestere január 2-án a városháza elé, gyerekkórussal

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tömegrendezvényt szervezett Bicske fideszes polgármestere január 2-án a városháza elé, gyerekkórussal

2021. január 04. - 12:30

Bálint Istvánné a vonatkozó kormányrendelettel dacolva szervezett politikai rendezvényt évértékelő beszéddel, meleg italokkal és gyerekekkel.

Forrás: 444.hu

Miközben a hatályos kormányrendelet szerint Magyarországon “Tilos rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, illetve tartani”, Bálint Istvánné, Bicske fideszes polgármestere december 31-én délután egy máig olvasható, nyilvános Facebook-posztban nyilvános szabadtéri rendezvényre hívta meg a bicskeieket január 2-ára: a városháza lépcsőin tartandó koncertre, a Pannoniáda Gyermekkórus előadásában. 

A törvénysértő eseményt a meghirdetett időben meg is tartották. Egymás mellett álló, természetesen maszk nélkül éneklő gyerekekkel, minimum több tucatnyi helyi érdeklődővel. Bár a polgármester eredeti meghívó poszttjából ez nem derült ki, az esemény nemcsak koncert volt - ez is illegális lett volna - hanem politikai esemény is.

Szeretem Bicskét fb-csoportban közölt képes tudósításból kiderül ugyanis, hogy Bálintné az eseményen megtartotta szokásos évértékelő beszédét is.

Nyugati Fény témában közölt posztja is utal arra, hogy Bálint Istvánnét milyen egyéb szálak is fűzik Orbán miniszterelnök környezetéhez: a politikus a cég 2019-es megalapítása óta igazgatósági tag annak a Kelemen Beatrixnak a Media Vivantis Zrt nevű műsorszolgáltató cégében, aki a vállalat megalapításakor még Mészáros Lőrinc felesége volt. (444.hu)