h i r d e t é s

Tort ülni érkezett a fővárosi Fidesz a közgyűlés mai ülésére, holott a kormánypárt csak Budapesten veszített

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Tort ülni érkezett a fővárosi Fidesz a közgyűlés mai ülésére, holott a kormánypárt csak Budapesten veszített

2022. április 13. - 17:20

"A Fővárosi Közgyűlés demokratikus működésére aligha lehet panasz, ha zokszó nélkül végig hallgattuk az Ön által mondott bornírt baromságokat"

Fővárosi közgyűlés - korábbi felvétel! - Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Az április 3-án kinyilvánított választói akarat új kereteket szab Budapest és Magyarország új kormányának együttműködéséhez. A választás éjszakáján sokféleképpen lehet triumfálni – jegyezte meg a Fővárosi Közgyűlés választás utáni első ülésén Karácsony Gergely főpolgármester, majd Portugália miniszterelnökének, Antonio Costa-nak a választási győzelem után szavait idézte: „az abszolút többség nem jelent abszolút hatalmat, egy demokráciában senki nem kormányozhat egyedül. A kormányzás azt jelenti, hogy az összes választópolgár érdekében kell cselekedni”.

Budapest főpolgármestere bízik benne, hogy az új kormány nem feledkezik el arról, hogy Budapest a nemzet fővárosa, még akkor is, ha olyan értékeket képvisel, amelyek ma kevésbé kelendőek. Budapest nem egy külön városállam, nem akar elszakadni Magyarországtól, de nem lehet bűnös város és fejőstehén sem – tette hozzá. Karácsony szerint, aki Budapestet támadja az az egész országot támadja. Végezetül minden fővárosi képviselőt emlékeztetett az esküjére, miszerint a város egésze érdekében és nem egyes politikai vagy gazdasági érdekköröket kiszolgálva tevékenykedik.

A városvezető bízik abban, hogy Budapest létrejöttének 150.évfordulójára sikerül tető alá hozni egy olyan közös törvényjavaslatot, amely méltó helyzetbe hozza Budapestet, biztosítja a működéséhez szükséges forrásokat és többek között hatályon kívül helyezi a Fudan-törvényt. A jövőről szólva azt is megjegyezte, hogy a működéshez pénz kell, márpedig a kormány a 2019-es ellenzéki győzelem óta 200 milliárd forintot vont el különböző formában a fővárosi önkormányzattól. Az idei költségvetést módosítani fogják, de a főváros nem tekinthet el az iparűzési adó megfelezés kompenzációjától, a 30 milliárdos hitel engedélyezésétől és az energiaárrobbanás okozta költségnövekedés ellentételezésétől. A főpolgármester, nem hajlandó elfogadni azt, hogy „vannak első és másodrangú városok és állampolgárok”. A jövőt illetően csak a negatív szcenáriók biztosak, minden más bizonytalan.

"A súlyos választási vereség intellektuális feldolgozásának első jele Karácsony Gergelytől a Párbeszéd társelnökségéről való lemondás, de azon is elgondolkodhatna, hogy a baloldal ilyen mértékű gyengüléséről mennyire tehet az általa vezetett önkormányzat" – csapott bele Wintermantel Zsolt, aki egyébként a polgármesterség elvesztése után ismét csúnya zakót kapott Újpesten a parlamenti választásokon. A kormánypárti képviselő úgy véli, hogy Karácsony Gergely az, aki szembe állította a vidéket Budapesttel, és amatőr kotnyeleskedéssel beleártotta magát az országos politikába, miközben az ellenzék egyszerűen nem érti a valóságot és nem is akarják érteni. A baloldalnak fontos a nép, csak az emberek zavarják őket – zárta kirohanását.

"A Fővárosi Közgyűlés demokratikus működésére aligha lehet panasz, ha zokszó nélkül végig hallgattuk az Ön által mondott bornírt baromságokat"  – válaszolta erre Karácsony Gergely.

Soproni Tamás VI. kerületi polgármester arról számolt be, hogy Wintermantel beszéde szekunder szégyenérzetet váltott ki belőle és új szövegíró felvételét javasolja képviselőtársának. (Népszava)


 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s