h i r d e t é s

Történelmi siker: élet van a Holdon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Történelmi siker: élet van a Holdon

2019. január 16. - 11:26

 

Kihajtott azoknak a gyapotmagoknak az egyike, amiket a kínai Csang'o-4 szonda vitt a Hold túlsó oldalára. - írja az origo.hu.

A Csang'o-4 Fotó: XINHUA

Ez az első alkalom, hogy az emberek biológiai anyagot növesztettek a holdfelszínen"
– nyilatkozta Hszie Genghszin, a kutatás vezetője.

A Csang'o-4 még január elején landolt a Hold számunkra nem látható, túlsó oldalán, és ezzel történelmet írt. A kutatóeszköz nem üres kézzel indult el Földünk égi kísérőjére, ugyanis organizmusokat is vitt magával. Egy 18 centis, vödörszerű konténerben elég levegő, víz és talaj van ahhoz, hogy ellássák a Hold újdonsült lakóit.

A kutatók többek között gyapot, burgonya, lúdfű, muslicapeték, valamint élesztő növekedését fogják figyelemmel kísérni.

Az első eredmények mindenképpen biztatóak:

a szonda által küldött fotón jól látszik, hogy a gyapot szépen fejlődik.

Fontos hozzátenni, a többi növénymag esetében egyelőre nem látni hasonlót, ahogyan a muslicák kikeléséről sem szólnak a hírek.

A gyapotmag egy rácsszerű struktúrán növekszik Forrás: AFP/HANDOUT/origo.hu

A Csang'o-4 fedélzetén a kínai műszerek mellett svéd és német fejlesztések is helyet kaptak. Ezekkel a szonda a kozmikus sugárzást, a napszelet és a holdfelszín sajátosságait egyaránt kutatni fogja.

A Csang'o-4 egy holdjárót is vitt magával. A Jáde Nyúl 2 azóta már kigördült, és aktívan vizsgálja a felszínt.

Kína további négy holdmissziót tervez, a következő a tervek szerint az év vége előtt fog útnak indulni, és mintákat próbál majd a Földre juttatni a holdfelszínről. A jövőbeli tervek között még egy háromdimenziós nyomtatóval készített holdbázis is szerepel.

origo.hu


 

h i r d e t é s