h i r d e t é s

Továbbra is megéri Felcsúton focialapítványt működtetni

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Továbbra is megéri Felcsúton focialapítványt működtetni

2016. június 02. - 14:16
0 komment

Orbán Viktor szülőfalujának focialapítványa tavaly is kiemelkedő pénzügyi évet zárt - derül ki a nyilvános beszámolójukból, amelyet az mfor.hu dolgozott fel - írja a Napi.hu.

Fotó: Europress / Napi.hu

Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) bevétele 5,3 milliárd forint volt 2015-ben. Ez nagyjából fele-fele arányban jött össze támogatásból és adományokból - írja a portál.

Egy évvel korábban a FUNA még 6,3, 2013-ban pedig 7,2 milliárdból gazdálkodhatott.

Költségeik nagyjából megegyeztek az egy évvel korábbival. Anyagjellegű kiadásként 988 milliót számoltak el a korábbi 960 után, személyi jellegű ráfordításként pedig 622,6 milliót a korábbi 570,9 után. Mivel azonban mind az értékcsökkenési leírás, mind pedig az egyéb ráfordítás a 2014-esnél magasabb összegű lett, a tárgyévi eredmény 1,3 milliárddal zuhant, ám még így is igen jelentős összeg maradt a kasszában, 2,9 milliárd forint.

 

napi.hu