h i r d e t é s

Tudósok aggódnak a laboratóriumban előállított ember-állat hibridek miatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tudósok aggódnak a laboratóriumban előállított ember-állat hibridek miatt

2021. április 28. - 11:29

Korszakalkotó előrelépést tettek kutatók az utóbbi időkben az orvostudomány terén, sikerült ugyanis emberi végtagokat és szerveket állatokban kinöveszteniük, ami azonban rengeteg etikai kérdést vetett fel.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Egy hónappal korábban amerikai biológusok bejelentették, hogy félig ember, félig majom hibrideket alkottak meg emberi őssejtekből, melyeket hatnapos makákóembriókba fecskendeztek.

A kísérletek a korábbi feltételezésekkel szemben meglehetősen sikeresnek bizonyultak, az eredményeket pedig több tanulmányban is publikálták. A dokumentumokból kiderült, hogy az úgynevezett kimérák segítségével transzplantációra váró betegek részére növeszthetnek vadonatúj szerveket, ezáltal megkönnyíthetik az átültetési procedúrákat is.

Bioetikusok azonban korántsem voltak elragadtatva, a The Wall Street Journal-nak adott interjújában Nita Farahany, a Duke Egyetem szakértője elmondta, morális kérdéseket vet fel, mi lesz azokkal a hibrid állatokkal, amelyek életre kelnek.

“Azt nem tagadom, hogy forradalmi eredményekről van szó, hiszen tudományos szempontból korszakalkotó felfedezés történt, azt viszont ki kell derítenünk, a jövőben miként tarthatnánk kordában az ehhez hasonló kísérletek lebonyolítását” – magyarázta Farahany.

A tudósok által elkészített kimérák valójában nem számítanak létező organizmusoknak, mivel az embriók csupán 19 napon keresztül képesek túlélni, szaporítani pedig nem szeretnék az ilyen hibrideket. Az egyik legnagyobb hátulütője az eljárásnak, hogy még nem tudják kontrollálni, pontosan milyen szövetformákká és szervekké alakulhatnak az őssejtek, ezért célzottan még lehetetlen szervek képzésére ösztönözni a kimérákat.

A Case Western Reserve Egyetem bioetikusa, Insoo Hyun hozzátette, éppen ez az egyik legjelentősebb pont, ami miatt elméleti aggályaik vannak a technológia kapcsán:

“Esély van arra, hogy szabályozatlan módon az emberi sejtek tovább osztódnak, majd agy- és szívizomsejtek alakulnak ki, amelyek később az egész testben elburjánozhatnak, létrehozva egy életképes ember-állat hibridet.” (liner.hu)