Túladagolták a lázcsillapítót a kórházban, meghalt az öt hónapos baba
Ártalmatlan hörgőgyulladásnak indult, ám felfoghatatlan tragédia lett a vége – a megengedett mennyiség háromszorosát kapta lázcsillapítóból az öt hónapos Zénó: a kisfiú szervezete összeomlott a túladagolt szertől. Szüleinek a kórház kegyeleti szobájában kellett végső búcsút venni tőle. - írja a blikk.hu.
– Pénteki nap volt, Zénó nagyon köhögött, fulladt
– elevenítette fel Juhász Albert (40), az édesapja.
– Elvittük a háziorvoshoz, majd tanácsára bementünk a kórházba. Hörgőgyulladást állapítottak meg. Másnap be is lázasodott a kisfiunk. Egy kúp lehúzta a lázat, de este megint rosszabbul lett. Végig ott voltunk mellette.
A szülők nem bírták nézni, ahogy a baba levegőért kapkod és a testhőmőrséklete sem csökken, ezért fél 11 körül ismét segítséget kértek.
– Azt mondták, túl késő van, hogy átszállítsák másik kórházba, de adnak neki fájdalom- és lázcsillapítót. Vénásan adagolták, és mint kiderült, háromszor annyit, mint szabadott volna
– sírta el magát Juhász Albertné Anita (34), az édesanya.
Csakhogy az injekció után a kis Zénó még rosszabbul lett: éjjel fél három körül már vért hányt.
A csecsemőt végül átszállították egy másik kórházba, ám a család szerint a zárójelentés hiányos volt: sem a véres köpetet, sem a gyógyszer mennyiségét és adagolását nem jelezték még a mentőknek sem. A babát a másik intézményben már nem tudták megmenteni.
Az illetékes klinika, ahol először kezelték a kicsit, az ügy kapcsán indult vizsgálat végén a családnak ezt írta: az injekció adása az alkalmazott dózisban, valamint intravénásan nem felelt meg a szakma szabályainak, ám ezen szakmai szabályszegés és a gyerek sajnálatos halála között nincs ok-okozati összefüggés.
A szülők most pert indítanak.
– Ez az eset iskolapéldája annak a vizsgálati eredménynek, amely azt állapította meg, hogy a halálesetek 40 százaléka megelőzhető lett volna, ha nincs orvosi mulasztás
– fűzte hozzá dr. Ábrahám László, a család ügyvédje.
Dr. Bense Tamás családorvos szerint olyan szert, amit a baba kapott, vénásan egyáltalán nem szabad adagolni ilyen pici gyereknek.
– Csecsemőknél és gyermekeknél szörnyen kényes feladat a lázcsillapítás, de a gyakorlat szerint vénásan sosem adjuk a gyógyszert. Szirupban, kúpban, legutolsósorban tablettában adható kicsiknek
– mondta a szakember.
A szülők minden áldott nap kimennek kisgyermekük sírjához a temetőbe /Fotó: Varga Imre Forrás: blikk.hu
Gyomorvérzést okozhat
Néhány gyógyszer fokozza a gyomorvérzés kialakulásának esélyét. Ez a veszély különösen növekszik, ha az azonos hatóanyagú készítményekből többfélét vagy az előírtnál többet egyidejűleg bevesz/kap a beteg. De jelentkezhet még például hányinger, hányás, hasi fájdalom, aluszékonyság, kóma és görcsrohamok is túladagolás esetén.