h i r d e t é s

Túlsúlyban van-e a kormányközeli média?

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Túlsúlyban van-e a kormányközeli média?

2018. április 19. - 15:51

 

Szájer József, a Fidesz néppárti delegáltja azt írta a választások után uniós képviselőtársainak, hogy a Fidesznek elsöprő médiaerővel szemben kellett kampányolnia. - írja az atlatszo.hu.

Forrás: hna.de

A 888.hu kormányközeli lap ezen felbuzdulva készített egy táblázatot is a „balliberális” médiafölényről, amely elég gyors és szép karriert futott be nem csupán a kormánybarát nyilvánosságban, hanem mindenhol. Nem linkelem be, mert nem szeretném, ha az a buta táblázat további nyilvánosságot kapna.

Hogy a címben feltett kérdést megválaszoljuk, először is meg kellene állapodni abban, hogy mi szerint vizsgáljuk a magyar médiát. A 444 idézte is Szájer Józsefet, aki ezt írta:

Mindegyik párt és a média jelentős része (amelyet oligarchák finanszíroznak, mint Simicska Lajos vagy Soros György) ellenünk kampányolt. »Hét az egy ellen« harcot vívtunk a kormányzáshoz szükséges többségért.

Olyan erőkkel küzdöttünk, amelyeknek elsöprő médiaereje, példátlan befolyása és majdnem határtalan erőforrásai voltak.

Ennek nyomán a Facebookra kiírtam, hogy Szájer József és a 888.hu környékéről terjedő táblázat hazudott, belinkeltem néhány cikket, elemezést is, amely segít kontextusba helyezni az erről szóló vitát, illetve egy külön, nyilvánosan elérhető dokumentumba elkezdtem összegyűjteni azokat a magyar és angol nyelvű anyagokat, tanulmányokat, adatalapú cikkeket, amelyek a kormányközeli média térnyeréséről szólnak.

Mivel a Facebook-bejegyzésemben az első belinkelt cikk az az anyagunk volt, amely a jelenleg kormányközeli üzletemberek és oligarchák tulajdonában lévő összes médiacímről szólt, ezért sokan azt hihették (sőt hitték is), hogy az az adatvizualizáció azt bizonyítja vagy hazudja, hogy a kormányközeli média túlsúlyban van, hiszen 500 pöttyöt tartalmaz, az pedig darabszámra is sok. Mi azonban ilyet a szóban forgó adatvizualizáció alapján nem írtunk, nem is írhattunk volna, én sem írtam.

A magyar és nemzetközi Twitteren terjed továbbá egy olyan balszerencsés szám, hogy a magyar média 90 százaléka már kormányközeli tulajdonban van, de ez sem igaz. Ismerem a forrását, meg is beszéltük már, hogy ez egy nagyon szerencsétlenül sikerült mondat volt, nehogy valaki érvéként használja a további vitákban. Minden ilyen kijelentéssel nagyon óvatosan kell bánni, és nézzünk néhány szempontot, miért.

Darab-darab

Ha valaki összeadogatná az összes magyar médiacég által kiadott összes médiacímet, akkor úgy is értelmezhetné, hogy óriási kisebbségben vannak a kormányközeli médiumok.

Magyarországon jelenleg hozzávetőlegesen háromezer olyan cég van bejegyezve, amely – papíron legalábbis – végez kiadói vagy médiaszolgáltatási tevékenységet, köztük olyanok, amelyek esküvőkre, rejtvényekre, horgászatra, bringázásra, szivarkultúrára vagy kertészkedésre szakosodtak.

Értelmesnek látszik ezeket megnyirbálni aszerint, hogy a politikai/közéleti nyilvánosságra mely médiumok vannak hatással. Ez a munka jelenleg folyik a Közép-Európai Egyetem Center for Media, Data and Society csapatával, amelynek én is tagja vagyok. Tudom, hogy reklámnak tűnik, de mégiscsak fontos: Az Ownership Project azt akarja feltérképezni, hogy milyen a magyar média tulajdonosi szerkezete, hogyan változott az elmúlt két évtizedben, hogyan változtak a súlypontjai, stb. Vizsgáljuk a külföldi és magyar tulajdont, árbevételt és adózott eredményt, megpróbáljuk a címeket elhelyezni a jobb/bal/liberális/konzervatív, illetve a kormányközeli/ellenzéki/kritikus/független koordinátarendszerben.

Ehhez elsőként abban kellet megállapodnunk, hogy mely médiumok vesznek részt a politikai/közéleti beszéd alakításában, melyek vannak rá hatással, vagyis melyek fontosak a nyilvánosság szempontjából.

Problematikus továbbá az is, hogy a tulajdonosról, vagy a szerkesztőségről teszünk-e állításokat, ugyanis előfordult itthon is, hogy miközben a tulajdonos inkább a Fideszhez volt köthető, addig a szerkesztőség kifejezetten kormánykritikus volt. Ezeket nem egyszerű szétszálazni, a dinamikáját pedig évről-évre is vizsgálni kell, mert elég sok példánk van arra, hogy a szerkesztőség egyik évben még kormánykritikus volt, a következő évben pedig a tulajdonosváltás miatt már propagandalap. Ez a projekt várhatóan nyár közepén lesz publikálható állapotban.

Elérés

Senkit nem akarok jó előre kiábrándítani, de önmagában a darab-darab számolás nem jelent túl sokat. Most a magyar médiatörvény tulajdonlásra vonatkozó korlátait ne vegyük figyelembe, de extrém esetben előfordulhat olyan is, hogy egyetlen tulajdonos egy tévéje, egy rádiója, egy hírportálja, pár nyomtatott lapja több embert ér el, mint tizenöt másik tulajdonos hat tévéje, négy rádiója, hat hírportálja, tíz nyomtatott lapja.

Az sem mindegy, hogy a komplett magyar médiáról beszélünk-e, vagy egyes szegmenseiről.  A magyar online média kifejezetten sokszínű képet mutat, viszont a rádiók és a vidéki napilapok piaca totális kormányközeli túlsúlyt. A rádiós piacon egyetlen országos kereskedelmi hálózat van, az Andy Vajna tulajdonában lévő Rádió1, illetve országos lefedettséggel csak az állami Kossuth és Petőfi rendelkezik. A megyei napilapok közül szintén mindegyik kormányközeli tulajdonban van (Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Heinrich Pecina). Továbbá egyetlen ingyenesen terjesztett napilap és hetilap van, a Habony Árpád kezében lévő Lokál és Lokál Extra.

A hatásuk, elérésük feltérképezésével mi is megpróbálkoztunk, és például a Kreatív.hu is, de aki nem kattintana át a fenntartásokkal teletűzdelt cikkünkre, annak itt is leírom: a jelenleg nyilvánosan, ingyenesen elérhető, az eladott példányszámokról, nézettségről, hallgatottságról, látogatottságról szóló adatok nem alkalmasak mélyfúrásra.

Ennek egyik oka, hogy sok vizsgálandó nyomtatott lapról nincs információ, számos szóba jöhető hírportálról sem, a televíziós nézettségi adatok nyilvánosan itt-ott terjedő (bár nem hitelesített) adataiból pedig csak az országos csatornák (M1, Duna, RTL Klub, TV2) hírműsorokra lehet következtetni, ugyanis a televíziók nem járultak hozzá, hogy a Nielsen Közönségmérés közzétegye a nézettségi adataikat.

Ha ezek meglennének, akkor is csak a felszínt kapargatnánk, mivel keresztolvasottságra, keresztnézettségre, keresztmédiahasználatra, demográfiára, célcspoportokra, Facebook-használatra vonatkozó kutatás nagyon régen készült utoljára. Ezeket az adatokat ugyanis meg kell venni a kutatócégektől, a kutatásokat el kell végeztetni, vagy végezni, ami szintén sok pénzbe kerül.

Nem gondoljuk, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak, vagy néhány kutatócégnek ne lennének meg ezek a mélyebb adatok, elemzések, de ezek nem nyilvánosak, illetve az NMHH nem teszi őket nyilvánossá. Persze az is lehet, hogy az NMHH-nak nincs ilyen kutatása, de akkor felmerül, hogy mi alapján végez piacfelügyeletet?

Ilyen mélyebb kutatások, elemzések, adatok hiányában egyelőre sötétben tapogatózunk, és minden, ebben a témában tett közlést érdemes kritikával kezelni, főleg akkor, ha a közlések nem osztják meg a fentebbi aggályokat, ahogy mi tettük.

Még egyszer a tulajdonosi szerkezetről

Számos érv szól amellett, hogy a kormányközeli tulajdonosokat ne kezeljük különálló, független entitásokként. Politikai/közéleti tartalmaikban ugyanis alig van különbség az Origo, a TV2, az M1, a 888.hu, a Magyar Idők vagy a megyei napilapok között.

Az embernek lehet olyan érzése, hogy ezek a médiumok kizárólag azért tartoznak külön tulajdonosokhoz, hogy megfeleljenek a médiatörvény és a versenytörvény törvény tulajdonkorlátozásainak és monopol- és kartellakadályozásainak, bár többedmagammal meggyőződésünk, hogy Andy Vajna átlós kereszttulajdonlásai (TV2, Bors, Rádió1) egyébként már túllépik a médiatörvény korlátait. A médiahatóság szerepfelfogásának, döntéseinek kritikái többek közt itt olvashatók.

Hogy kicsit szélesítsük a fókuszt, szerintem sem a magyar médiatörvény, sem pedig az európai norma (az Unió törvényben nem ír elő semmilyen keretszámot, vagy keretszabályozást, kizárólag ajánlásokat fogalmaz meg) nem alkalmas arra, hogy megakadályozza az információ- és véleménymonopóliumok kialakulását, de ennek oka inkább a politikai kultúrában keresendő.

Érthető, ha egyre többen várnak el határozott, kemény adatokkal alátámasztott állásfoglalásokat és állításokat a magyar média súlyaira, fölényeire vonatkozóan, és oldaltól függetlenül azt szeretnék, ha valaki megerősítené őket az eddigi benyomásaikban, hitükben. Hogy egy új klasszikust idézzek: „A tudományban nem az az igaz, ami a legtöbb embernek tetszik.”

atlatszo.hu


 

h i r d e t é s