"Mivel egyre inkább úgy tűnik, ez az ország 1000 fő alatti falvakból áll, ahol félanalfabéták, megvett cigányok és járókeretes, félvak nénik taszítják jobbágysorba az országot, időutazásra hívlak benneteket.

A nyolcvanas évek elejére-közepére. A gyerekkoromba. A helyszín egy akkor még negyvenezres város a Dél-Alföldön.

Ebben az időben anyám és apám a helyi textilgyárban dolgoztak. Ez az üzem akkor kb. 2500 főt foglalkoztatott. A városban működött még két textilüzem, a kismotor és gépgyár, a kenyérgyár, és a közelben volt téesz is, teljes foglalkoztatottság volt.

Anyám és apám úgy vettek egy 64 m2-es lakást, hogy a posztógyár és az otp hosszú távú szerződést kötött egymással, ha jól rémlik, 25 vagy harminc évre. A gyár vállalta, hogy ez idő alatt nem bocsátja el a dolgozót, így a havi kb. 1000 Ft-os törlesztőrészlet biztosítva van a pénzintézet felé. Anyuék összespórolták az önrészt, aláírtak két gyerekre, így megkapták a szocpolt és volt valami fiatal házasok kedvezménye is, szóval 1980-81-ben beköltözhettünk az újonnan felépített lakásba.

Mások kalákában építettek házat, másfél-három év alatt, jöttek a sógiék, kiásták az alapot, ahogy volt pénz, úgy épültek a házak, jött a volt osztálytárs burkolni, az unokatesó villanyt szerelni, a katonatárs kifesteni, az ifjú pár addig az anyóséknál lakott, a két gyerek jött egymás után, a cserepet a lakodalomban összetáncolt pénz fedezte. Anyóséknak nem kellett hazaadni, hadd kezdjék meg a fiatalok az életet minél előbb. Hétvégén az újasszony maltert kevert, anyós főzött az összecsődült rokonságra, vagy vigyázott a gyerekekre. Ha felépült a ház, a következő három évben is ez volt a program, csak a Huginak, mert közben ő is férjhez ment.

A munkahelyekre mindenki bement építeni a szockót és teljesíteni az ötéves tervet. A munka mellett fusizott. Egy kis föld akadt minden családban, ha nem, lehetett paprikát vállalni vagy nyulazni. Libázni. Ezekből a paprikaföldekből is elég sok ház épült fel, a nyulazásból sok ezerkettest vagy wartburgot vettek. Anyósék vágtak két disznót, de a legtöbb helyen városban is tartottak, a szocializmus építése ugyanis lehetővé tette, hogy gondoskodjanak az állatokról. Fillérekért lehetett telket venni, ki szerencsésebb, ki szerencsétlenebb helyen, és az üzem tmk műhelyében elég sok mindent meg lehetett boltolni a kollégákkal. Ha lépcső kellett, a Janiék hegesztettek egyet, ha kerítés, szögvasból, okosba az is megvolt a délutános műszakban.

Állás volt, lakni volt hol, legfeljebb a szuterénos ház egy ideig nem volt bepucolva. Mindenki elvolt, mint a befőtt. Néha szidták kicsit a rencert, de mindenki elvolt. Nyáron nyaralt a cég üdülőjében, a gyerek elvolt a rokonoknál, a napközis táborban. Mindenkinek volt ismerőse, aki tudott ezt-azt, import libamájat vagy végbe' fonalat, okosba már akkor is sok mindent meg lehetett oldani.

Mindenki elvolt. Aki horgászott, tudott venni magának ladikot merkuri motorral, az asszonyok egymásnak adták a szakadt Burdát, mindenki tudta, ki köt ügyesen, és volt pénz berakatni meg dajjeroltatni három havonként.

Jött a rendszerváltás, bezártak a gyárak. Ez a posztógyárban például úgy történt, hogy a nagy többség zsíros végkielégítést kapott – aztán, három hónap múlva visszahívták őket dolgozni az új tulajdonoshoz. Jött a kárpótlás is. A téeszeket és a téesz ingó vagyonát fillérekért meg lehetett venni, földet, erdőt is. A munkanélküli segély egy évig járt és egy teljes fizetés volt, közben az emberek elmentek feketén dolgozni.

Cégeket alapítottak "kirakhatós" bélyegzővel, amik aztán eltűntek a süllyesztőben – a felhalmozott tartozással együtt.

Virágzott a nyugati tizenéves autók behozatala. A dél-alföld nagy részének szerencséje volt a délszláv háborúval is, lehetett menni benzinezni, a benzinezésből (és egyes szerencsések a cigaretta csempészetből, a cukorból és a tablettás borból) egész vagyonokat tudtak felhalmozni, amiből megint csak házakat építettek, vagy vállalkozást indítottak, mások ingatlanba, üzlethelyiségbe fektették, vagy garázsokat vettek és kiadták. Feketén, nyilván. A kevésbé szerencsések, akik a feketézésből valamilyen oknál kimaradtak, nem estek kétségbe, az asszonyok elmentek Ausztriába, Németországba beteget, időst gondozni, hat hét ott, hat hét itthon, megvolt a váltótárs, az is jól megélt, aki ezeket a nőket hordta ki kocsival.

Az emberek elvoltak. Nem emlékszem, hogy valakit foglalkoztatott volna a politika. Volt hatfejes video, lehetett Levi's meg GAS farmert és Skinny bugyit kapni, és a menő csávóknak kereklámpás mercijük volt, a csajuk meg ford kát kapott tőlük a szülinapjára.

Emlékeim szerint a hétköznapi életbe a politika akkor tört be, amikor a FIDESZ meghirdette ezt a pógári magyarországot. Ez egybe esett a pöcskörök megjelenésével. Ekkortájt volt az, hogy a pógárok hónuk alatt a Magyar Nemzettel járkáltak és olcsó parfümfelhőbe burkolózva túrták ki a templom második sorából azt a nyolcvan körüli nénit, aki hatvan éve ugyanott ült. Néztem is nagyokat, hogy az anyagraktáros Bözsike fia, aki abból szedte meg magát, hogy kétkazettás magnókat, videolejátszót meg színes tévét hordott haza osztrákból és eladta és akinek most három butikja van, meg négy üzlete az újonnan megépült irodaépület földszintjén, mitől lett pógár, de ezt nem tudtam megfejteni.

Ezzel egy időben kinőtt egy izmos vállalkozó réteg, akik legalább 20-25 családnak adnak munkát. A nagyok ennél is többnek, van, akinél lehet cégen belül kölcsönt felvenni, jól fizetnek és egyéb juttatásokban is részesítik az alkalmazottaikat. Adakoznak, kisebb-nagyobb gesztusokat tesznek a városnak. Támogatják a helyi sportot, rendezvényeket, felújítják a helyi gimnázium mosdóit. Az alkalmazottaik biztonságban tudhatják magukat.

Ahogy az adószakértő is, aki jókor volt jó helyen, az elsők közt képezte magát. Az is, aki vett néhány lakást – egyet Pécsen is – és kiadja albérletbe. Az is, aki meglátta a lehetőséget, és pályázott, három napraforgós házat csinált a lepusztult parasztházból, aztán majd, ha már lehet, eladja. Az is, aki földet vett, vagy bérli azoktól, akiknek a nagymamája a hetvenes években főzött, míg a rokonság felépítette a szuterénos házat.

Ha jobban szétnézünk, azt látjuk, hogy van egy széles réteg Magyarországon, aki most is jól elvan. Mindkét szülő multinál dolgozik, három gyerek van, adókedvezmény, rezsicsökkentett gáz, cafeteria, biztos állás. Jól menő vállalkozás, széles ügyfélkörrel. Három patika, vagy két optika, 3-4 autókereskedés, az biztosít egyfajta polgári jólétet. De egy jobb cukrászda is. És sorolhatnám.

Ez az a vidéki réteg, akikről nincs szó a szavazatszámlálók beszámolóiban. Jól élnek, befolyásosak a maguk környezetében, remélhetik, hogy a gyerekük tovább viszi a vállalkozást, illetve van annyi megtakarításuk, hogy a gyerekeiket elindítsák a vállalkozóvá válás útján. Elégedettek az életükkel. Nem az M1-et nézik, de nem is érdekük, hogy elvont fogalmak miatt a kényelmes életük
megváltozzon és nem nagyon foglalkoztatja őket, hogyan csúszik le egy tanár Budapesten, aki két gyereket nevel egyedül. Ami van, az nekik így jó, nem feltétlenül szeretik a Fideszt, de szarnak arra, hogy ki és hova lopja el az eus pénzeket és Mészáros Lőrinc hanyadik a világ leggazdagabb embereinek listáján.

Iszonyú sok energiát, időt és pénzt öltek a vállalkozásaikba és nem akarják elveszíteni. Az embereiket se, akik 10-15 éve dolgoznak náluk. nem érdekük, hogy a munkavállalók lecsússzanak, elveszítsék a hiteles házakat, mert akkor elmennek – vagy többet kéne nekik fizetni – és a munkahelyi fluktuáció nincs jó hatással egy vállalkozásra. Ez a rendszer így nekik jó, ismerős és eszük ágába nincs kockára tenni Magyarország érdekében. Ahol a kormányváltás Bokros-csomagot meg Kupa Mihályt jelentett, meg Gyurcsányt jelentette.

Ez az a réteg, aminek a tagjai múlt vasárnap pés rendszámú autóval, jól öltözötten jelentek meg a választásokon és behúzták az ikszet a Fideszre.

Mert egyáltalán nem érdekük az, hogy a rencer meg- vagy felboruljon. Ahogy a hetvenes években is elvoltak az emberek: volt lakás, volt mit enni, volt egy kis fusi és nyaralás. Ahogy a rendszerváltáskor is jól elvolt mindenki a vadkapitalizmusban, ahol lehetett halászni a zavarosban és ellenni. Ahogy most is lehet eus pénzhez, pályázati pénzhez, támogatáshoz, kedvezményekhez jutni és ellenni belőle.

Nem buták, nem gonoszak, nem agymosottak, nem analfabéták. Csak nekik van veszíteni valójuk. És el akarnak lenni. Nem ők tehetnek róla, hogy sokan nem elvannak, hanem tartják ki a fejüket a szarból, és annak örülnek, ha nem hullámzik. Hát a feladat adott: szólítsd meg őket. Ha tudod.

Csak ne felejtsd el, hogy itt sosem volt olyan, hogy demokrácia (a társadalom fejében) és hogy a népesség nagy része itt mindig elvolt. Főleg családi összefogással, a zavarosban halászva, okosba, vagy a maga erejéből. A politikai elit által nagy ívben letojva." (Hódos Hajnalka)