Elgondolkodtató. Azon túlmenőleg, hogy valami érthetetlen (?) okból kifolyólag Orbán az efféle kijelentéseit nem Brüsszelben vagy Strasbourgban, hanem hőn szeretett – vagy inkább megvezetett és kihasznált – határon túli magyarjai körében hangoztatja, ismét felvetődik a kérdés, mit is óhajtott kifejezni beszédének ezen részével a magyar miniszterelnök.

A probléma ugyanis ott kezdődik, hogy a „jövünk” szócska többféle módon értelmezhető. Lássuk csak: „Jövünk, Európa, mert erre kell jönnünk.” „Jövünk, Európa, mert segíteni szeretnénk”. „Jövünk, Európa, és kirúgunk mindenkit.” Válogathat kedvére mindenki.

Az embernek minden egyes efféletusványosi beszéd alkalmával az a benyomása, hogy ez az egész felhajtásnak egyetlen célja van: borzolni a jobb sorsra érdemes, politikailag érdeklődő közvélemény idegeit. Orbán Viktornak pedig szüksége van erre, újra és újra fel kell dobnia valamilyen – egyébiránt semmitmondó és valójában üres – témát, ahhoz, hogy a politikai felszínen tudjon maradni.

Orbán Viktor ugyanis nem tud meglenni anélkül, hogy valakit vagy valami ne akarna leváltani. Neki ez a politikai lételeme. Anno le akarta váltani a szocializmust; ezt követőleg az emlékezetes fülkeforradalom során leváltotta a hirtelennemtudommegmondanimiértis leváltandó harmadik köztársaságot; most pedig le akarja váltani az európai politikai osztályt.

Ám Európa köszöni szépen, megvan a maga eddigi politikai osztályával. Valahogyan, valamiféle különös oknál fogva az európai polgárok nem rohantak Orbán beszéde után azonnal forradalmi lázban égve elsöpörni a jelenlegi európai politikai vezetést. Miért? Mert különösebben nem érdekli őket Orbán nagyívű bejelentése-kijelentése, s különben is: ha valakikre neheztelnek a saját házuk táján ilyen-olyan okok miatt, azok a nemzetállami szinten megjelenő politikusaik – akiket viszont választásokon le tudnak váltani adott esetben, nincs szükségük hozzá a magyar miniszterelnökre.

Különben is: mi az, hogy „Jövünk!” ? Mármint ki? Illetve kik? S honnan? Hová? Megfejthetetlen rébusz ez ismét, ami újfent csak arról szólt, ami az eddigi összes hasonló beszéd célját jelentette: hamis együvé tartozás érzetét kelteni – emlékszünk még ugye? „Egy a tábor, egy a zászló!” -, új, tartalmatlan feladatot megszabni, új ellenségképet felvillantani. Nagyotmondás, hergelés, üres lózung.

Akárcsak Tusványos. Akárcsak a NER.